Statisztikák

Így húzott el a bajnokságban Hamilton Vetteltől: videó

Egy nagyon informatív és látványos videós összeállítás arról, hogy Sebastian Vettel miként vesztette el az előnyét és került nagyobb hátrányba az Orosz Nagydíj előtt.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09

Simon Galloway / Motorsport Images

A téli időszakban még minden arról szólt, hogy a Ferrari visszaesett, és immáron csak a harmadik erő. A szakértők közül sokan azt várták, hogy a Red Bull lesz a Mercedes kihívója és az évad első felében a Haas is problémát jelenthet a legendás olasz alakulatnak.

Nem sokkal később azonban kiderült, hogy az SF71H egy rettentően erős csomag lett, melyben a motor is versenyképesebb, mint a W09-ben. A legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy a Ferrari motorerőben nemcsak megközelítette a Mercedest, de felül is múlta. Részben ezt kihasználván Vettel egy ideig favoritnak érezhette magát.

Még több F1 hír:

A Mercedes autója azonban nem volt annyival gyengébb, hogy a Ferrarinál megnyugodhassanak, különösen úgy, hogy Lewis Hamilton gyakorlatilag hiba nélkül teljesített és teljesít továbbra is, addig a német riválisa ugyanezt nem mondhatja el magáról. Az eddigi legnagyobb hibáját a Német Nagydíjon láthattuk, amikor az élről csúszott neki a falnak. Ezzel egy biztosnak tűnt 25 pontot dobott el, addig Hamilton megnyerte a versenyt.

Ez volt az a pont, amikor Vettel megtörhetett, bár a nyári szünetet követően egy győzelemmel tért vissza Belgiumban. A belga futam óta azonban nem tudta legyőzni a címvédőt, akinek egyre csak duzzad és duzzad a bajnoki előnye, mely immáron 40 pont, hat futammal a szezon vége előtt.

A Liberty Media egy remek videós összeállítással készült, benne a legérdekesebb és legfontosabb jelenetekkel, valamint a számokkal, hogy 10 futam után miként is kezdett alakulni a bajnokság sorsa.

A VIDEÓS ÖSSZEÁLLÍTÁSÉRT KATTINTS ERRE A LINKRE

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon, Vandoorne és Wehrlein is az IndyCar-ba igazolhat
Következő cikk Ricciardo arra várt, hogy valaki megmondja, mit csináljon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország