Így fogja jövőre biztosítani az FIA a pilóták megfelelő hűtését az extrém időjárási körülmények között

Az FIA egy új szabállyal bármikor arra kötelezheti majd az F1-es csapatokat, hogy a versenyzőik biztonsága érdekében extra hűtést szereljenek az autóikba.

Lando Norris, McLaren, in his cockpit

Azon kívül, hogy azon a versenyhétvégén szerezte meg a harmadik Forma-1-es világbajnoki címét Max Verstappen, a 2023-as F1-es Katari Nagydíj a pilótákat próbára tevő hőség miatt lesz emlékezetes.

Logan Sargeant be sem tudta fejezni az éjszaka is 32 fokos levegőben és 70%-os páratartalomban tartott versenyen, Esteban Ocon a sisakjába hányt a hőségtől, Alex Albon és Lance Stroll pedig majdnem összeesett a verseny leintése után.

Az f1-es bizottság ülésén megerősítették, hogy dolgoznak egy megoldáson, amivel javítani lehet a pilóták hűtésén, az FIA együléses bizottságának elnöke, Nikolas Tombazis pedig ismertette is, hogy ezt fogják megtenni a 2024-es szezontól.

Először is, amennyiben az FIA a hőmérséklet, a páratartalom és a pálya vonalvezetése alapján úgy ítéli meg, hogy veszélyben lehet a pilóták egészsége, vészhelyzeti állapotot hirdethetnek.

Ennek keretein belül pedig arra fogják kötelezni a csapatokat, hogy egy apró légbeömlőnyílást rakjanak az autó aljára, ahonnan a levegőt közvetlenül a pilótafülkébe vezethetik.

Tombazis elmondása szerint az FIA ilyen esetben két kilóval megemeli az autók minimumsúlyát, ezt az extra súlyt pedig a csapatok a pilóták hűtésének javítására fordíthatják majd. Azt Tombazis is elismerte, hogy „még dolgozniuk kell a részleteken”, hogy a csapatok ne használhassák ballasztsúlyként az extra súlyt, de Tombazis elmondása szerint a csapatok nem engedhetik meg maguknak, hogy ezzel trükközzenek.

„Persze, rakhatnak két kiló ballasztsúlyt az ülés alá, de hülyék lennének ezt csinálni, miközben a hőségtől szenvedő versenyzőik folyamatosan hibáznak a verseny végén, ahogyan azt láttuk Katarban is. Szerintem a csapatoknak sem áll érdekében az, hogy ignorálják ezt a lehetőséget.”

Tombazis azt is elhintette, hogy a szabályváltozást eredetileg megvétózta az egyik F1-es csapat, akik aggódtak amiatt, hogy azzal trükközni lehet majd, de Tombazis kijelentette, hogy nem lesz jelentős hatással az autók teljesítményére a változtatás.

„Nem egy snorkelt kell elképzelni, hanem egy apró nyílást, amit a monocoque alján lehet majd elhelyezni. Korábban a csapatok különböző, kissé paranoiás hipotéziseket állítottak fel arról, hogy mire lehetne használni ezt a nyílást, de igazából egy nagyon szigorúan behatárolt területről van szó, aminek a dimenzióit is meghatározzuk.”

Wovles még nem döntött arról, hogy Sargeant 2024-re is megtarthatja-e az ülését a Williamsnél.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: így zajlott a Forma-1 szezonzáró tesztje Abu-Dzabiban
Következő cikk F1-vezér: A 2024-es szezon szorosabb lesz!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország