Így fogadta Wolff a "fénysebességű" Hamiltont a pole után: videó

A Mercedes vezetője rég volt ennyire boldog, mint szombaton Lewis Hamilton rajtelsősége után. Toto Wolff nem fogta vissza magát, és tárt karokkal várta a világbajnok versenyzőjét.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrate pole

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Szép lassan bizonyos szempontból egy olyan forgatókönyv valósulhat meg a Forma-1 2018-as szezonjában, mint tavaly, amikor a Ferrari pár futam alatt gyakorlatilag elvesztette a bajnoki címet, és azt ezüsttálcán adta át a Mercedesnek.

Az idei szezon annyiban különbözik, hogy az SF71H sokkal versenyképesebb, mint a tavalyi verzió, és Sebastian Vettel hibái nélkül a csapat mindkét fronton vezetne. Ennek ellenére a szingapúri futam előtt a négyszeres világbajnok német 30 pontos hátrányból várhatja a folytatást. A szakértők több alkalommal is kiszámolták, hogy Vettel-nek hány pontja lehetne a hibái nélkül, és a legrosszabb esetben is körülbelül 20 ponttal kellene vezetnie Hamilton előtt.

Miközben Vettel egyre több kritikát kap, - már a Ferrari rajongóitól is - Hamilton szinte hibátlan teljesítményt nyújt, és ez a szombati időmérő edzésen sem volt másképp. Ez volt pályafutása 79. rajtelsősége és a negyedik Szingapúrban.

Nem sokan számítottak arra, hogy a Mercedes megszerezheti az első helyet az időmérőn, arra pedig biztosan nem, hogy Hamilton ekkora különbséggel teszi majd ezt meg.

Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere is rettentően boldog volt, és a bokszban tárt karokkal fogadta Hamiltont. Az osztrák nem hitte el azt a kört, amit a versenyzője rakott össze, mely minden idők egyik "legvadabb" rajtelsősége az F1-ben.

Wolff és Hamilton jelenete szombatról

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és Vettel pole köre Szingapúrból: videó
Következő cikk Összefoglaló videón a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése: „Hammertime”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország