Így fest a 2020-as Török Nagydíj rajtrácsa

A Török Nagydíj szombati, kaotikus és büntetésekkel is tűzdelt időmérőjét követően megmutatjuk, milyen sorrendben fog elindulni magyar idő szerint 11:10-kor a futam.

Így fest a 2020-as Török Nagydíj rajtrácsa

Ha valaki azt mondja, 24 órája, hogy a Török Nagydíj első helyéről Lance Stroll fog rajtolni úgy, hogy nincs Mercedes az első ötben, akkor valószínűleg jót nevetünk - azonban úgy alakult, hogy ez a helyzet.

A kanadait csapattársa ls a két Red Bull követi, Verstappen-Perez-Albon sorrendben, a harmadik sorba Daniel Ricciardo és a meglepően gyenge Mercedesszel Lewis Hamilton jött be, mögötte Esteban Ocon a másik Renault-val.

Még több F1 hír:

A nyolcadik az időmérő másik nagy meglepetésembere, Kimi Raikkönen volt, aki végig nagyon elemében volt a kvalifikáción, bár lehet, hogy ez az Alfa Romeóról mondható el inkább, hisz a kilencedik Valtteri Bottas mögé Antonio Giovinazzi is befért az első tízbe.

Mögötte a két Ferrari jön, akik Norris és Sainz büntetésével kerültek a 11-12. helyre, majd Pierre Gasly és Kevin Magnussen érkezik, az alsóházat pedig majd a motorcsere miatt George Russell zárja.

Helyezés Versenyző Autó Motor Idő Hátrány
1 Canada Lance Stroll Racing Point Mercedes 1'47.765  
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 1'48.055 0.290
3 Mexico Sergio Perez Racing Point Mercedes 1'49.321 1.556
4 Thailand Alexander Albon Red Bull Honda 1'50.448 2.683
5 Australia Daniel Ricciardo Renault Renault 1'51.595 3.830
6 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 1'52.560 4.795
7 France Esteban Ocon Renault Renault 1'52.622 4.857
8 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo Ferrari 1'52.745 4.980
9 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 1'53.258 5.493
10 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Ferrari 1'57.226 9.461
11 United Kingdom Lando Norris McLaren Renault 1'54.945 7.180
12 Germany Sebastian Vettel Ferrari Ferrari 1'55.169 7.404
13 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren Renault 1'55.410 7.645
14 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 1'56.696 8.931
15 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 1'58.556 10.791
16 Denmark Kevin Magnussen Haas Ferrari 2'08.007 20.242
17 Russian Federation Daniil Kvyat AlphaTauri Honda 2'09.070 21.305
18 France Romain Grosjean Haas Ferrari 2'12.909 25.144
19 Canada Nicholas Latifi Williams Mercedes 2'21.611 33.846
20 United Kingdom George Russell Williams Mercedes 2'10.017 22.252
megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Norris szerint egy F3-as kocsiban is össze tudott volna hozni egy ilyen kört
Előző cikk

Norris szerint egy F3-as kocsiban is össze tudott volna hozni egy ilyen kört

Következő cikk

Különböző pletykák láttak napvilágot Hamilton új szerződéséről

Különböző pletykák láttak napvilágot Hamilton új szerződéséről
Hozzászólások betöltése