Így értékelte Alonso látogatását a Renault gyárában (videóval)

Fernando Alonso a héten ellátogatott a Renault enstone-i gyárába, hosszú ideje először. ez alkalommal beszélt arról, "amiben kell", segít a csapatnak a következő szezonra való felkészülésben.

Így értékelte Alonso látogatását a Renault gyárában (videóval)

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso jövőre tér vissza a Forma-1-be két év után a Renault színeiben, harmadszor igazolva az enstone-i csapathoz. Alonso, miután augusztusban nem sok sikerrel, de letudta az Indy 500-at, mostantól a Forma-1-be való visszatérésre koncentrál, meg is látogatta a csapat gyárát a héten.

Alonso többek között üléspróbát hajtott végre az R.S.20-ban, amit a csapat remél, hogy még idén kipróbálhat Abu Dzabiban, és emellett egy egész napot töltött el a szimulátorukban. A Renault által a látogatása után készített interjúban (lásd lejjebb), Alonso elmondta, kéznél szeretne lenni, hogy segítse a csapatot a 2020-as szezon hátralevő részében.

A spanyol emellett azt tervezi, tovább fog tesztelni a szimulátorban és remélhetőleg pár versenyt a helyszínen is megtekinthet majd, hogy hozzászokjon a csapat működéséhez: „A részemről mostantól 2021-ig az lesz, hogy figyelem, mire van a csapatnak részemről szüksége.”

Még több F1 hír:

„Lesz pár nap, amit itt a gyárban, a szimulátorban fogok tölteni, készülve a következő szezonra és valahogy ebbe az évbe is besegíteni. Talán pár versenyre is elmegyek, figyelem a csapatot a pálya mellől, csak hogy lássam, hogy működnek hétvégenként.”

„Abu Dzabiba valószínűleg muszáj lesz elmennem és remélhetőleg Imolában is ott lehetek, mert közel van az otthonomhoz Svájcban. Amire csak szüksége lesz a csapatnak, abban igyekszem nekik segíteni.”

Alonso Esteban Ocon csapattársa lesz jövőre a Renaultban, a McLarenbe távozó Daniel Ricciardo helyén, két évre írt alá. Ezelőtt 2002 és 2006, illetve 2008 és 2009 között versenyzett náluk, mindkét bajnokságot a francia márkánál töltött első etapja alatt szerezte.

 

Mióta azonban több, mint egy évtizede utoljára járt Enstone-ban, felfedezett néhány újdonságot, miközben újra megismerkedett a gyárral: „Amikor utoljára itt voltam, szimulátor még egyáltalán nem volt, szóval ez elsőre igen jó benyomást keltett.”

„Aztán voltam üléspróbán, találkoztam a csapat kulcsembereivel, csak hogy áttekintsük a céljainkat a következő szezonra és hogy hogyan készüljek, hogyan jöjjek újra gyakorlatba. Ennyi év után a létesítményekbe visszatérve bőven találni új dolgokat.”

„A szimulátor teljesen új, a szélcsatorna is fejlesztve lett, de van, ami maradt ugyanolyan, mint az irodák némelyike vagy az edzőterem, amibe mindig jártam. Sok dolog van, ami sokkal jobb lett a gyárban és szerintem a csapat jól felkészülve néz szembe a jövővel.”

Vettel: a Schumacherhez való hasonlítgatások már nem segítenek

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hamilton és volt főnöke is igazgatósági tag lesz a hatszoros világbajnok új alapítványában

Előző cikk

Hamilton és volt főnöke is igazgatósági tag lesz a hatszoros világbajnok új alapítványában

Következő cikk

Hiába iparkodott a Racing Point, ismét csak egy versenyző kapja a fejlesztett csomagot

Hiába iparkodott a Racing Point, ismét csak egy versenyző kapja a fejlesztett csomagot
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Kolláth Benjámin