Így élte meg Masi a „legkaotikusabb” napját versenyigazgatóként

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elismerte, számára is nagy kihívást jelentett az, ami a vasárnapi Belga Nagydíjon történt. A mezőny mindössze néhány kört teljesített a Safety car mögött, a versenyzőket pedig fél pontokkal jutalmazták.

Michael Masi, Race Director, FIA

Michael Masi, Race Director, FIA

Mark Sutton / Motorsport Images

A Belga Nagydíj alatt tapasztalt szélsőséges körülmények az FIA versenyigazgatóját, Michael Masit is nehéz helyzetbe hozták, az ausztrálnak ugyanis súlyos döntéseket kellett meghoznia.

„Valószínűleg ez volt az eddigi legnehezebb napom” – mondta Masi a RacingNews365.com-nak. „Természetesen egész hétvégén figyeltük az időjárás változását, a mai nap azonban rosszra fordultak a dolgok.”

Még több F1 hír:

Sokan úgy vélik, a mezőnyt csak azért engedték el két kör erejéig közel három órás várakozást követően, hogy a mezőnyt legalább fél pontokkal jutalmazhassák. Masi úgy gondolta, az volt az utolsó lehetőségük arra, hogy elindíthassák a versenyt.

„Úgy gondoltuk, van némi esély a verseny elindítására. A csapatok is láthatták, hogy abban az időtartamban volt némi esély az idő javulására, ezért megpróbálkoztunk vele.”

„Aki követi a sportot, az tudja, milyen gyorsan változik az időjárás Spában – előfordul, hogy a pálya egyik pontján esik, míg máshol süt a nap. Úgy gondoltuk, van némi esélyünk, az időjárás azonban hamarosan ismét romlani kezdett.”

„Összesen három kört teljesítettünk, a harmadik volt a bokszba behajtó kör. A pontokat az utolsó előtti kör sorrendje alapján osztottuk ki. Az első kör tehát a verseny teljesítéséhez kellett, míg a második a világbajnoki pontok kiosztásához” – adott magyarázatot arra, miért két kör kellett az eredményhirdetéshez.

Ricciardo szerint a vasárnapi versenyzés életveszélyes lett volna

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Seidl szerint csak ezzel lehetne elkerülni a belga futamhoz hasonló eseteket
Következő cikk A Mercedes Russell és Bottas jövőjét is biztosítani szeretné, mielőtt bejelentik a 2022-es pilótájukat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország