Így búcsúzott a Red Bull nevében Max Verstappen Pierre Gaslytól

A kétszeres világbajnok Max Verstappen Japánban mondott búcsúbeszédet egykori csapattársának, aki jövőre az Alpine Forma-1-es csapatát erősíti majd.

Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Sergio Perez

Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Sergio Perez

Red Bull Content Pool

A Honda hétvégén Motegiben tartott Köszönetnapja volt az utolsó hivatalos esemény, amin Pierre Gasly az AlphaTauri pilótájaként részt vett részt. A francia január elsejével az Alpine-hoz igazol, ahol honfitársa, Esteban Ocon csapattársa lesz. Új autóját már ki is próbálta a múlt keddi szezonzáró teszten.

Japánban tehát Gasly nem csak a Hondától, hanem a teljes Red Bull-családtól búcsúzott, akikkel egészen eddigi karrierjét eltöltötte, a Toro Rossóból az anyacsapatba majd onnan vissza a közben AlphaTauri névre váltó fiókgárdára.

A hat hónap alatt, amit a Milton Keynes-i istállónál töltött, mielőtt „lefokozták” a Verstappenhez képest gyenge teljesítményéért, Gasly a hollandnak volt a csapattársa. A két pilótát pár hónap választja el egymástól korban és már a gokartos sorozatokban is egymás riválisai voltak, végül, más utat bejárva, mindketten a Száguldó Cirkuszban kötöttek ki.

Még több F1 hír:

Kettejük barátsága volt a témája annak a rögtönzött búcsúbeszédnek, amit Verstappen a japán közönség és a Red Bull-család másik két tagja, Juki Cunoda és Checo Perez előtt mondott, utóbbi kapcsán, mivel látványosan kilóg korban közülük, még egy viccet is eleresztett.

„Sok-sok éve úgy kezdtük Pierre-el, hogy egymás ellen gokartoztunk, aztán mindketten a Red Bull-család tagjai lettünk. Végül a Forma-1-ben csapattársakká váltunk és tudom, hogy hihetetlen tehetséges vagy, hogy rengeteget dolgoztál azért, hogy elérd, amit elértél. Remek vezetője voltál az AlphaTaurinak, amit nagyon tisztelek, de megértem, hogy új kihívásokat keresel.”

„Csodálatos dolog, hogy a család része voltál. Igaz, hogy két különböző csapatban voltunk, de attól még ez egy nagy család. Izgatott vagyok amiatt, ami az elkövetkező években vár rád, talán ismét keresztezik egymást útjaink.”

„Még nagyon fiatalok vagyunk – Checo azért egy kicsit idősebb -, remek versenyző vagy, a legjobbakat kívánom neked. Persze, még fogunk találkozni, de ezt el akartam mondani. Remélem, a következő év egy új fejezet nagyszerű kezdete lesz számodra.”


Már tavaly a Red Bullnál kereste Binotto utódját a Ferrari.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: igazi úttörők vagyunk, a Forma-1 tanulhatna tőlünk
Következő cikk Nem csak új csapatfőnököt kell találnia a Ferrarinak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország