Giorgio Piola F1-es technikai elemzései
Topik

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Így áramlik ki a levegő a Red Bull tengelyéből!

megosztás
hozzászólás
Így áramlik ki a levegő a Red Bull tengelyéből!
Szerző:
, Featured writer
Fordította: Varga Ákos
2017. márc. 9. 17:25

Aki figyel, egy igen látványos jelenségnek lehet szemtanúja ezen a képen: a második teszthét során egy olyan képet készítettek az RB13-asról, amely során azt láthatjuk, hogyan áramlik ki a levegő a tengelytől és a fékektől.

Voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy a Forma-1 jövője kizárólag az úgynevezett befújt tengely lehet, ugyanis nagyon sok csapat tesztelte ezt 2016 végén. Ehelyett több csapat is olyan megoldást tesztelt, ahol a tengely végződése teljesen nyitott, ilyen a Williams, a Ferrari, a McLaren, a Toro Rosso, a Haas és a Red Bull tengelye is.

A cikkben látható kép a mai nap reggelén készült a barcelonai bokszutcában, és nagyon jól megmutatja, hogy áramlik ki a levegő a tengelytől és a fékek környékéről. A képen a levegőáramlás egyébként egy kissé művi, ugyanis a Red Bull szerelői ekkor még csak az első fékeket hűtötték, de nagyon jól látszanak a levegőáramlás folyamatai, ennek köszönhetően egy kicsit jobban el tudjuk képzelni, mi zajlik akkor a tengely és a fékek környékén akkor, amikor az autó mozgásban van.

Ez a levegőoszlop nagyon sokat segít az ilyen tengelyt alkalmazó csapatoknak abban, hogy hasznosan tudják felhasználni az itt keletkező levegőáramlatokat kicsit hátrébb, a padlólemez és az oldaldobozok környékén.

Következő cikk
Vettel nyerte a hetedik tesztnapot Hamilton előtt: bajbana McLaren

Előző cikk

Vettel nyerte a hetedik tesztnapot Hamilton előtt: bajbana McLaren

Következő cikk

Több mint 614 kilométert tesztelt a Sauber csütörtökön

Több mint 614 kilométert tesztelt a Sauber csütörtökön
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről