Így állt meg Vettel alatt a Ferrari Barcelonában – motorcsere jön! (videó)

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel alatt megállt a Ferrari SF1000 a barcelonai harmadik tesztnapon, amely miatt 20 percen keresztül piros zászlós szakasz volt érvényben. Videón Vettel leállása.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel csütörtök után ismét beülhetett az SF1000 volánja mögé, azonban nem körözhetett sokáig probléma nélkül. Magyar idő szerint 10:35-kor állt le a német alatt a Ferrari SF1000 a 12-es kanyarnál.

A négyszeres világbajnok autójának leállása miatt hosszú perceken át szünetelt a teszt, míg Vettel megvárta a csapattagokat, és segített az autó letakarásában. Végül 10:55-kor érkezett meg a zöld jelzés, most pedig zavartalanul körözhetnek a versenyzők.

További híreink:

Viszont a Ferrari és Vettel még nem tudja folytatni a tesztelést. A Ferrari elmondta, hogy motorprobléma miatt kellett megállniuk, amelynek okát ki fogják elemezni Maranellóban. Most pedig egy új motort helyeznek be az SF1000-be, és délután már újra a pályán lesznek.

Vettel leállásakor Bottas volt az élen a C3-as gumikon futott körrel. Vettel a 7. helyen állt másfél órával a délelőtt leintése előtt, a német 40 kört teljesített a probléma előtt. A Vettel leállásáról készült videó alább tekinthető meg.

 

 


Egy újabb videós anyag a 2020-as F1-es szezonra tervezett Ferrariról, ami az SF1000 nevet kapta, készülvén az 1000. startra, mely egy nagyon fontos eseménye lesz az olaszoknak.

Előző cikk Óriási F1-es képgaléria a második tesztnapról: Barcelona
Következő cikk Vettel: A teszteken nem akarod megmutatni mindenkinek, hol jársz

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország