Így állnak az időmérős párharcok az F1-ben Katar után: két duó egy tizeden belül!

Már 20 verseny van mögöttünk a 22 futamos 2021-es Forma-1-es szezonból, ezek után pedig megnéztük, hogyan állnak a kvalifikációkon egymás ellen a pilóták: egy „nullázás” továbbra is van, két páros pedig egy tizedmásodpercen belül van egymáshoz képest.

Fernando Alonso, Alpine A521, Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Fernando Alonso, Alpine A521, Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Charles Coates / Motorsport Images

Egy rendkívül izgalmas szezonnak lehetünk szemtanúi a forradalmi 2022-es szabályváltoztatások előtt, viszont ez nem jelenti azt, hogy minden csapaton belül nagy a harc a pilóták között.

Ha a kvalifikációkat nézzük, láthatunk egy 20-0-s állást az AlphaTaurinál, míg a Williamsnél 19-1 az állás George Russell javára, emellett a Haasnál és a Red Bullnál is teljesen egyértelmű, hogy melyik pilóta a gyorsabb egy körön.

Viszont vannak kifejezetten kiegyensúlyozott időmérős párharcok is: az Alpine-nál és a McLarennél is rendkívül alacsony a különbség a pilóták egykörös tempója között: Alonso 62, Norris pedig 95 ezredmásodperccel gyorsabb az időmérőkön a csapattársánál.

A tíz csapat pilótái közötti állás alább tekinthető meg, az idei évből pedig még két verseny van hátra, így egyedül az Alpine-nál nem dőlt még el, hogy ki nyeri a csapaton belüli időmérős összevetéseket – a francia istállónál még egyenlíthet a francia pilóta.

Még több F1 hír:

Russell – Latifi: 19-1 (középérték: 0,350 mp)

Schumacher – Mazepin: 18-2 (középérték: 0,521 mp)

Giovinazzi – Raikkönen: 11-7 (középérték: 0,353 mp)

Gasly – Cunoda: 20-0 (középérték: 0,613 mp)

Leclerc – Sainz: 13-7 (középérték: 0,145 mp)

Alonso – Ocon: 11-9 (középérték: 0,062 mp)

Vettel – Stroll: 13-7 (középérték: 0,160 mp)

Norris – Ricciardo: 13-7 (középérték: 0,095 mp)

Verstappen – Perez: 18-2 (középérték: 0,475 mp)

Hamilton – Bottas: 14-6 (középérték: 0,194 mp)

Red Bull: A Mercedes már nem élvezheti az „abnormális” előnyét az egyenesekben...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Miért ne kaphatná meg Russell a Mercedest az utolsó két versenyre?”
Következő cikk Marko optimista: „Szaúd-Arábiában ismét ő jelentheti a különbséget!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország