Így állnak az időmérős párharcok az F1-ben Kanada után – apró különbség a Mercedesnél!

A montreali hétvége után ismét megnéztük, hogy állnak a Forma-1-ben az időmérős csaták a csapattársak között, a két legkiegyensúlyozottabb párharcot pedig a Mercedes és a Red Bull pilótái vívják.

George Russell, Mercedes W13

George Russell, Mercedes W13

Andy Hone / Motorsport Images

Esős időmérőt rendeztek múlt szombaton Montrealban, ami kicsit alakított a kvalifikációs párharcok állásán. A nedves pálya miatt a szokásosnál nagyobb különbség is előfordultak, azonban mivel már a kilencedik nagydíjat rendezték idén, így egy-egy kiugró érték nem befolyásolta komolyan az állásokat.
Mivel Charles Leclerc a Q2-be jutást követően a motorbüntetése miatt már nem futott mért kört, így Sainz szépített, és most már nincs „nullázás” egyik csapatnál sem, komoly különbségek viszont előfordulnak például az Aston Martinnál és az Alpine-nál is.

Még több F1 hír:

A Mercedesnél a legszorosabb a párharc, ugyanis Hamilton 5-4-re szépített, és a középérték tekintetében is kicsi, alig 1 tizedmásodperc feletti a különbség kettejük között. A Red Bullnál kicsit más a helyzet, Verstappen 6-3-ra vezet, viszont mivel általában kis különbségekkel veri a csapattársát, így a középérték még a mercedeses duóénál is kisebb.

A pontos számokat alább böngészhetitek át, a Forma-1-es szezon pedig jövő héten a Brit Nagydíjjal folytatódik, vagyis Hamilton, Russell és Norris, valamint számos istálló hazai pályáján.

Még több F1 hír:

Magnussen-Schumacher: 7-2 (középérték: 0,396 mp)
Bottas-Csou: 7-2 (középérték: 0,574 mp)
Albon-Latifi: 7-2 (középérték: 0,325 mp)
Vettel-Stroll: 6-1 (középérték: 0,840 mp)
Gasly-Cunoda: 6-3 (középérték: 0,211 mp)
Alonso-Ocon: 7-2 (középérték: 0,800 mp)
Norris-Ricciardo: 7-2 (középérték: 0,329 mp)
Leclerc-Sainz: 8-1 (középérték: 0,225 mp)
Verstappen-Perez: 6-3 (középérték: 0,086 mp)
Russell-Hamilton: 5-4 (középérték: 0,119 mp)

A Honda vissza akar térni a Forma-1-be – német sajtó


Hatalmas baleset történt az Alpine által szponzorált juniorszériában, ami miatt jött is a piros zászló

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Coulthard: Ha egy versenyző kényelmetlenül érzi magát, akkor lépjen le a Forma-1-ből!
Következő cikk Perez egyelőre nem edz, kezelni kell a nyaka miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország