Statisztikák

Így állnak az F1-es időmérős párharcok Ausztria után: két nullázás, két nagyon kiélezett állás!

A Forma-1 2021-es szezonjának kilencedik fordulóját követően összegyűjtöttük, hogy hogyan állnak egymás ellen a csapattársak az időmérőn. Két pilóta továbbra is nullára veri „kollégáját”, míg két párharc rendkívül szorosan alakul.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fernando Alonso, Alpine A521

Mark Sutton / Motorsport Images

Az év első „tripla hétvégéjét” követően ezen a hétvégén nem rendeznek Forma-1-es fordulót, a száguldó cirkusz pedig jövő héten a silverstone-i versennyel fog folytatódni, ahol bemutatkozik a sprintkvalifikációs formátum is.

Idén viszont eddig még csak „normál” időmérőket láthattunk, és összegyűjtöttük, hogy kilenc forduló után hogy állnak egymás ellen a csapattársak az időmérőkön – mint kiderült, két pilóta továbbra is „makulátlan”.

Még több F1 hír:

George Russell és Pierre Gasly ugyanis idén eddig mindig gyorsabb volt a csapattársánál az időmérőn, általában nem is kis különbséggel. A skála másik oldalán pedig az Alpine és az Aston Martin helyezkedik el, ahol a középérték kevesebb mint egy tizedmásodperc a pilótáik között.

A tíz kvalifikációs párharc kilenc forduló utáni állása alább tekinthető meg, kommentben pedig várjuk, hogy titeket melyik pilóta teljesítménye lepett meg leginkább – akár pozitív, akár negatív értelemben.

Hill szerint a Red Bull elrejti a valódi potenciálját…

Russell-Latifi: 9-0 (középérték: 0,350 mp)

Schumacher-Mazepin: 8-1 (középérték: 0,518 mp)

Giovinazzi-Räikkönen: 7-2 (középérték: 0,337 mp)

Gasly-Cunoda: 9-0 (középérték: 0,536 mp)

Leclerc-Sainz: 6-3 (középérték: 0,154 mp)

Alonso-Ocon: 5-4 (középérték: 0,078 mp)

Vettel-Stroll: 5-4 (középérték: 0,048 mp)

Norris-Ricciardo: 6-3 (középérték: 0,304 mp)

Verstappen-Perez: 8-1 (középérték: 0,341 mp)

Hamilton-Bottas: 6-3 (középérték: 0,128 mp)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell kicsit „túlreagálta” a futam előtti helyzetet
Következő cikk Alonso előzött, holtverseny a 3. helyen az F1 erősorrendjében!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország