Így áll most Hamilton Sennához képest: egy lépésre a brazil legendától

megosztás
hozzászólás
Így áll most Hamilton Sennához képest: egy lépésre a brazil legendától
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. szept. 17. 10:14

Lewis Hamilton ezen a hétvégén Szingapúrban beérheti a legnagyobb példaképét, aki 41 győzelmet szerzett F1-es pályafutásának ideje alatt.

A brit világbajnok számára mindig Ayrton Senna volt az etalon, és az, akire felnézett, követett. Az 1994-ben tragikus körülmények között elhunyt pilóta hatalmas űrt hagyott maga mögött, de többek között Hamiltonra is nagyon nagy hatással volt.

2008 és 2014 Forma-1 bajnoka ezen a hétvégén beérheti Senna győzelmeinek számát, ami nagyon nagy dolog lenne a brit számára.

„Elsősorban a munkámra összpontosítok, és arra, hogy mindent úgy csináljak, mint korábban, vagy jobban. Nem hagyom, hogy bármi is befolyásoljon, de nyilvánvalóan a fejemben van ez a bizonyos szám, ami Ayrton (Senna) neve mellett szerepel.”

„Ő egy igazi bálvány számomra, aki sajnos idő előtt távozott közülünk, így még ennél is sikeresebb lehetett volna. Kissé hihetetlen számomra az, hogy már csak egy győzelemre vagyok tőle. Érzelmes pillanat lehet számomra az, amikor beérem őt.”

„Mindez azonban nem jelent nyomást a vállaimon, csak egyfajta büszkeséget, mivel mindig is ő volt az, akit példaképnek tekintettem. Mindig is az volt a célom, hogy elérjem azt, amit ő. Egészen kicsiként is ez hajtott, és most nagyon közel vagyok hozzá. Sőt, ha minden jól megy, akkor a bajnoki címeket tekintve is utolérhetem őt, ami szintén hatalmas dolog lenne.”

Versenyek161 (Senna)160 (Hamilton)
Bajnoki címek3 (Senna)2 (Hamilton)
Győzelmek41 (Senna)40 (Hamilton)
Rajtelsőségek65 (Senna)49 (Hamilton)
Dobogók80 (Senna)81 (Hamilton)
Leggyorsabb körök19 (Senna)25 (Hamilton)
Pontok610 (Senna)1738 (Hamilton)

Következő Forma-1 cikk
Grosjean tudja, hol lesz jövőre, de nem mondja meg

Előző cikk

Grosjean tudja, hol lesz jövőre, de nem mondja meg

Következő cikk

Rossi sem akarta elhinni, hogy végre versenyzőülést kapott az F1-ben

Rossi sem akarta elhinni, hogy végre versenyzőülést kapott az F1-ben

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Ayrton Senna Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING