Így áll félidőben a Forma-1 szezon utáni tesztje

A Forma-1 szezon utáni tesztjét - melyet korábban fiataltesztként emlegettek - a Mercedesből Stoffel Vandoorne vezeti Fernando Alonso és a másik Mercedes, Nyck de Vries előtt, míg Sebastien Buemi összetörte a Red Bullt.

Fernando Alonso, Renault F1 Team R.S.20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ma tartják a Forma-1 szezon utáni tesztjét Abu Dhabiban, amelyet eredetileg a fiatalok tesztjének szántak, azonban az FIA pár hete lehetőséget adott mindenkinek a részvételre, aki idén nem versenyzett, így zöld utat adva Fernando Alonsonak.

A kétszeres világbajnok így tovább folytathatja felkészülését 2021-es visszatérésére a Renault utánpótlás-pilótája, a kínai Guanyu Zhou mellett, de többek között Sebastien Buemi is ott van a Red Bullnál a veteránok közül.

 

A tesztet nagyon sokáig Alonso is uralta, bár nem sokkal volt végig a két Mercedes előtt, aztán az ebédszünet előtti órában az Ezüst Nyilak egyik tartalékpilótája, Stoffel Vandoorne került elé kb. három tizeddel, míg a harmadik Nyck de Vries jelenleg, de ő már egy másodperccel elmaradva Alonsótól.

A negyedik helyen a Red Bull tartalékja, Jüri Vips áll, akit a másik Renault-val Zhou és a másik Red Bullal Sebastien Buemi követ, a svájci azonban tavalyi silverstone-i hatalmas bukása után idén is összetörte a Red Bullt, bár most csak a hátulját.

Sebastien Buemi, Red Bull Racing RB16 crashing into the barrier

Sebastien Buemi, Red Bull Racing RB16 crashing into the barrier

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Buemit az Alfa Romeo "fiatalja", Robert Kubica követi, mögötte pedig jön a Ferrarival Robert Svarcman és az AlphaTaurival Juki Cunoda, akinek Forma-1-be érkezését akár holnap is bejelenthetik, és aki szintén majdnem megtörte az autót, de megpördülése után még a fal előtt megállt.

A Haas egyetlen résztvevője, Mick Schumacher az utolsó előtti helyen áll a két Williams, Jack Aitken és Roy Nissany között, de cserébe tetemes mennyiségű kört, 53-at tett meg, bár ezen a téren az AlphaTauri másik japán fiatalja, Marinó Szató az éllovas, 65 körrel.

A teszt magyar idő szerint 11:00-tól folytatódik, az eredményről a 15:00-s leintés után beszámolunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Williams a pont nélküli szezon jó oldalát próbálja nézni
Következő cikk Ross Brawn szerint Mick Schumacher debütálása apja tragédiájára emlékeztethet minket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország