Elemzés

Így áll az F1-es erősorrend az Orosz Nagydíj után: 2014-et idézi a Mercedes, rég nem látott gödörben a Ferrari

Már eltelt 10 futam a Forma-1 idei szezonjából, így a szuperidők segítségével megnéztük, hogyan áll az erősorrend a formulaautózás királykategóriájában. A Mercedes 2014-et idézi a dominanciájával, távolabb került a Red Bull, gödörben a Ferrari, sokat javult a Racing Point és a Williams.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: motosport.com

A koronavírus-járvány miatt több szempontból is rendhagyó módon alakul a Forma-1 2020-as szezonja: egyrészt csak július elején startolhatott el a száguldó cirkusz, másrészt a sport történelme során először esett meg az, hogy ugyanazon helyszínen több versenyt is rendezzenek. Éppen ezért 10 verseny után nem tudjuk azt írni, hogy 10 helyszínen már járt idén az F1 – valójában Spielberg és Silverstone duplázott, így 8 pályán versenyeztek eddig idén.

Ennyi helyszín után pedig már valamennyire lehet egy képünk arról, hogy milyen lehet idén az erősorrend a Forma-1-ben, a kép pedig nagyon sokat változott 2019-hez képest: a két leglátványosabb változás pedig az, hogy a Ferrari nagyot esett vissza, a Racing Point pedig nagyot lépett előre.

A fölény és a sorrend számszerűsítéséhez az úgynevezett szuperidők voltak segítségünkre. A szuperidők elemzése során a csapatok leggyorsabb körét vesszük figyelembe a hétvégékről, és azt százalékos formában számoljuk ki. Jelen pillanatban nem ismerünk ennél jobb módszert arra, hogy valamennyire fogalmunk legyen arról, milyen egy autó nyers tempója.

Még több F1 hír:

Egy dolog nem kérdéses: a Mercedes a leggyorsabb, méghozzá nem kicsi előnnyel. A német istálló mindössze a stájer nagydíjhétvégén nem futotta meg a hétvége abszolút legjobb idejét, de ebbe bekavart az, hogy a leggyorsabb körök a harmadik szabadedzésen születtek, míg az időmérő esős körülmények között került megrendezésre.

Az is megfigyelhető, hogy több csoportra szakadt az F1: a Mercedes vezet, közel 1 százalékos előnnyel, majd a Red Bull és a Racing Point következik nyers tempót tekintve. A következő csoportot a McLaren vezeti a Renault és a Ferrari előtt, a középmezőnybe tartozó csapatok sorát pedig az AlphaTauri zárja. A többi hét csapattól lemaradva pedig jön a Williams, az Alfa Romeo és a Haas.

A Mercedes előnye tehát idén is tetemes, és nem szükséges nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, idén is meglehetősen simán lesznek világbajnokok. A hibrid-éra kezdete óta egyedül 2014-ben volt ennél is nagyobb előnyük, de a különbség elenyésző: akkor 0,881 százalékkal volt gyorsabb a nyers tempójuk az akkori második leggyorsabb autóhoz (Williams) képest, most pedig 0,875 százalékkal gyorsabbak a Red Bullnál.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

A Milton Keynes-i istálló viszont javuló tendenciát mutat: az utóbbi négy versenyhétvégéből hármon is 0,7 százalék alatti volt a Mercedeshez képesti elmaradásuk, egyedül Monzában volt nagyobb a hátrányuk. Az osztrák istállóra egyébként is jellemző, hogy a szezon múlásával egyre versenyképesebbé válik a kocsijuk.

A Racing Point pedig rendkívül elégedett lehet az idényével: a szuperidők szerint a silverstone-i bázisú istálló kocsija a harmadik leggyorsabb a mezőnyben. A képet némiképp árnyalja, hogy sok alkatrészt átvettek a 2019-es világbajnoki címet bezsebelő Mercedesről, és a rossz nyelvek csak „rózsaszín Mercedesnek” nevezik a csapatot, amely jövőre már Aston Martin néven fog indulni.

Az ő hátrányuk 1,2 százalék, ennél pedig még soha nem voltak közelebb az aktuális élautóhoz a hibrid-éra kezdete óta. A teljesítményük viszonylag konstans: az első silverstone-i hétvégén és Mugellóban volt gyengébb a nyers tempójuk, míg a stájer versenyhétvégén rendkívül közel voltak – a kiugróan jó érték magyarázata pedig a már fentebb említett eső.

A cikk még nem ért véget, kattints a folytatáshoz:


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szinte biztos, hogy Mick Schumacher - Kimi Raikkonen párossal vág neki 2021-nek az Alfa - sajtóhír
Következő cikk Newey „titkos vacsorája” a Red Bull-lal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország