Elemzés

Így áll az F1-es erősorrend az Orosz Nagydíj után: 2014-et idézi a Mercedes, rég nem látott gödörben a Ferrari - 2. rész

Már eltelt 10 futam a Forma-1 idei szezonjából, így a szuperidők segítségével megnéztük, hogyan áll az erősorrend a formulaautózás királykategóriájában. A Mercedes 2014-et idézi a dominanciájával, távolabb került a Red Bull, gödörben a Ferrari, sokat javult a Racing Point és a Williams.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: motosport.com

Az erősorrend negyedik helyén a McLaren áll, akik 2014 óta nem voltak ennyire közel a Mercedeshez. A wokingi istálló bár közel 0,3 százalékra van a Racing Point teljesítményétől, mégis elérhetőnek tartják a harmadik helyet, ami nem véletlen: jelenleg 2 ponttal megelőzve a Racing Pointot a csapatbajnokság 3. helyén állnak.

Az ötödik helyen álló Renault teljesítményére viszont jelentős jóindulattal sem lehetne azt mondani, hogy konstans: kifejezetten jó és kifejezetten gyenge teljesítményre is képesek: az utóbbi négy hétvégéből háromszor is az övék volt a harmadik leggyorsabb autó, Spanyolországban viszont 2,1 százalékos hátránnyal csak a hetedikek voltak, ahogy a silverstone-i hétvégén sem tudtak erős teljesítményt nyújtani.

A francia istálló, amely jövőre már Alpine néven indul, dobogót egyelőre nem tudott szerezni, hiába voltak ehhez többször is közel: Ricciardo neve mellett idén három negyedik és egy ötödik hely sorakozik, a Belga Nagydíj óta pedig nem végzett a hatodik helynél hátrébb.

Még több hír:

A Ferrari viszont már két dobogót is szerzett idén, és ehhez tényleg bravúrra és szerencsére is szükség volt. A maranellói istálló az előző három szezonban a második volt az erősorrendben, idén viszont visszacsúsztak a hatodik helyre.

Jelentős javulás nem figyelhető meg nyers tempó tekintetében, rendre 1,5-1,8 százalékra vannak a Mercedestől, egyedül az első silverstone-i hétvégén kerültek ennél közelebb a Mercedeshez, Oroszországban pedig 2 százalék felé csúsztak.

Kiváló idényt fut az AlphaTauri: a Red Bull „B” csapata 2015 óta nem volt ennyire közel a Mercedeshez, és ami még ennél is fontosabb, idén már egy futamgyőzelmet is szereztek a monzai káoszfutamon Pierre Gasly révén. „Szerencséjükre” pont Monzában volt a legjobb a nyers tempójuk, és a francia pilóta sikeresen vissza tudta verni Sainz támadását a futam végén.

Race Winner Pierre Gasly, AlphaTauri celebrates in Parc Ferme

Race Winner Pierre Gasly, AlphaTauri celebrates in Parc Ferme

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A mezőnyben a legnagyobb előrelépés a Williams nevéhez fűződik, nem csoda, hogy míg 2019-ben egyszer sem tudtak bejutni a Q2-be, addig George Russellnek ez most már gyakran sikerül. A 4,3 százalékos hátrányukat 2,9 százalékosra tudták csökkenteni, így az Alfa Romeóval és a Haasszal tudnak csatázni.

A Ferrari mellett a másik két Ferrari-motoros autó is sokat esett hátra: az Alfa Romeo és a Haas az utolsó két helyet foglalja el az erősorrendben, bár nagyon közel vannak a Williamshez. Általában nagyon hasonló nyers tempót mutat az olasz-svájci és az amerikai istálló, viszont ebben nem lelhetnek sok örömet.

Akik mélyebben elmerülnének a számokban, azok az alábbi két táblázatot böngészhetik át. Az elsőn az idei versenyhétvégéken futott szuperidők láthatók, a másodikon pedig az, hogy 2019-hez képest mennyit javítottak vagy rontottak a csapatok százalékos formában.

A Porsche jelentheti a kibúvót a Red Bull számára?

Mercedes 100,000% 100,068% 100,000% 100,000% 100,000% 100,000% 100,000% 100,000% 100,000% 100,000% 100,007%
Red Bull 100,855% 100,000% 101,909% 101,212% 101,200% 100,937% 100,519% 101,132% 100,435% 100,617% 100,882%
Racing Point 101,463% 100,341% 101,266% 101,822% 101,090% 101,188% 101,224% 101,053% 101,500% 101,109% 101,206%
McLaren 101,092% 101,057% 102,068% 101,754% 101,907% 101,709% 101,171% 101,024% 101,834% 101,365% 101,498%
Renault 101,722% 101,706% 103,014% 102,024% 101,342% 102,135% 100,799% 101,238% 101,463% 101,001% 101,644%
Ferrari 101,563% 101,643% 101,807% 101,333% 101,715% 101,811% 101,722% 101,761% 101,498% 102,119% 101,697%
AlphaTauri 102,170% 101,723% 102,806% 102,420% 101,608% 101,609% 101,460% 101,296% 102,276% 101,858% 101,923%
Williams 103,540% 103,029% 102,911% 102,881% 102,702% 103,327% 102,189% 103,423% 102,779% 102,496% 102,928%
Alfa Romeo 103,553% 102,344% 104,165% 103,394% 102,796% 102,384% 102,460% 102,585% 102,276% 103,603% 102,956%
Haas 102,784% 103,346% 103,683% 103,387% 102,466% 103,075% 102,554% 102,512% 102,562% 103,601% 102,997%
  Osztrák Stájer Magyar Brit 70. Évforduló Spanyol Belga Olasz Toszkán Orosz  
  2020 2019  
Williams 102,928% 104,302% -1,374%
Racing Point 101,206% 102,355% -1,149%
AlphaTauri 101,923% 102,181% -0,258%
Renault 101,644% 101,898% -0,254%
Mercedes 100,007% 100,179% -0,172%
McLaren 101,498% 101,634% -0,136%
Red Bull 100,882% 100,655% 0,227%
Alfa Romeo 102,956% 102,189% 0,767%
Haas 102,997% 102,108% 0,889%
Ferrari 101,697% 100,336% 1,361%

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szinte biztos, hogy Mick Schumacher - Kimi Raikkonen párossal vág neki 2021-nek az Alfa - sajtóhír
Következő cikk Newey „titkos vacsorája” a Red Bull-lal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország