Így akadályozták meg az F1-es csapatok, hogy a Ferrari megússza a büntetést Sainz akkucseréjéért
A Ferrari pilótájának, Carlos Sainznak egy olyan szabály miatt kellett letöltenie a 10 rajthelyes büntetését a 2023-as Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon, amelynek megalkotásában a Ferrari is részt vett.
Carlos Sainz jó eséllyel harcolhatott volna a dobogós helyezésekért a 2023-as Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon, miután az éjszakai városi verseny a Ferrari SF-23 egyik legnagyobb gyengepontját, a gumik túlmelegítését előnnyé varázsolta a hideg és csúszós aszfalton.
A spanyol versenyző hétvégéjét azonban tönkretette az első szabadedzésen egy rosszul rögzített csatornafedél, amely lyukat ütött az autó monocoque-ján, és javíthatatlanná tette az akkumulátort is. Mivel Sainz már eleve az utolsó akkumulátorát használta, a Ferrari csak egy 10 rajthelyes büntetés fejében tudta kicserélni azt.
A Ferrari azért lobbizott az FIA-nál, hogy vis maiorra való tekintettel tekintsenek el a büntetés kiosztásától, és a Motorsport.com értesülései szerint az FIA erre nyitott is lett volna, de nem találtak a sportszabályzatban olyan kibúvót, ami ezt lehetővé tette volna.
Ez azonban az AlphaTauri vezérigazgatója, Peter Bayer szerint nem véletlen. Bayer 6 évet töltött az FIA-nál, így a motorkomponensekre vonatkozó szabályok kialakítását is az FIA szemszögéből követte.
Bayer elmondása szerint pedig a csapatok már évekkel ezelőtt megegyeztek abban, hogy a vis maior érvelést, amit a sportszabályzat „előre nem látható, elháríthatatlan és külső eseményként” határoz meg, nem használhatják a motorkomponensekkel kapcsolatban.
„Rengeteget tárgyaltunk korábban arról, hogy legyen-e egy vis maior kitétel a motorok esetében” – nyilatkozta Bayer a Motorsport.com-nak.
„Valójában az F1-es csapatok a tökéletességre való törekvésükben, de még inkább a paranoiájuk miatt is úgy gondolták, hogy ha valaki aktiválja ezt a kibúvót, akkor a komponenscsere után rengeteg extra motorerővel rendelkezne, és mindenki folyamatosan próbálná megtalálni, hogy hol tudja ezt kihasználni.”
„Éppen ezért abban egyeztünk meg, hogy inkább ne nyissuk ki Pandora szelencéjét. Ugyanakkor, őszintén szólva, ebben az esetben, ha minket, mint csapatot megkérdeztek volna, akkor támogattuk volna a Ferrarit, mert tényleg nem az ő hibájuk miatt kényszerültek ebbe a helyzetbe.”
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mivel az akkumulátorok nem adnak kompetitív előnyt a cseréjük után sem, a jövőben egy szabályváltoztatással engedélyezhetnék az akkumulátorok cseréjét vis maior esetén.
Vasseur megjegyezte azt is, hogy a Ferrari nem fogja könnyen lenyelni a Sainz autójában keletkezett eurómilliós kárt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.