Igazi tűzijátékra van kilátás a Forma-2-ben a két szupertehetség között

A Ferrari juniorja, Oliver Bearman úgy érzi, hogy egy esetleges Forma-1-es beugrás alkalmával képes lenne magas szinten teljesíteni, ám most egyelőre arra koncentrál, hogy legyőzze a szupertehetségnek kikiáltott csapattársát.

Oliver Bearman, Prema Racing

Sok izgalmas junior pilóta tart a Forma-1 felé, hiszen mint arról mi is beszámoltunk, Andrea Kimi Antonelli rögtön a Forma-2-ben folytatja a pályafutását a Forma-3-as bajnokságot átugorva. Az olasz csapattársa ráadásul a Ferrari fiatalja, Oliver Beaman lesz, aki eddig igencsak jól szerepelt az F2-ben.

Mint ismert, a brit versenyző tavaly összesen négy futamot nyert, köztük Monzát is, később pedig a Haasnak köszönhetően Mexikóban és az Abu-Dzabi első szabadedzésen is lehetőséghez jutott egy F1-es versenygéppel. De vajon készen állna egy F1-es beugrásra a fiatal tehetség?

„Tudom, hogy készen állnék rá” – nyilatkozta Bearman a hivatalos F1-es honlapnak adott interjújában. „Tudom, hogy megvan bennem, ami kell, de nyilván fontos lenne a felkészülés, és mindenekelőtt jó munkát kellene végeznem az F2-ben.”

„Ez az első lépés, de nincs kétségem afelől, hogy ha behívnának, készen állnék az indulásra” – tért rá arra, hogy egy esetleges F1-es beugrás alkalmával nem ijedne meg a lehetőségtől a fiatal tehetség.

Bearman a Ferrari tagjaként Fioranóban is szerephez jutott, hiszen egy privát teszten igyekezett hozzászokni a Forma-1-es autókhoz, ami érzése szerint egész jól sikerült. Úgy érzi, hogy minden ilyen pillanat rendkívüli értékkel bír a számára.

„Az, hogy a 2022-es autókat használhatjuk, nagyon hasznos lesz, mert ez ugyanaz az autónemzedék, és azóta nem sok minden változott” – vélekedett a Prema pilótája. „Szóval jó tudni, és remélhetőleg ezt is ki tudjuk használni.”

„Remélhetőleg több első szabadedzéses lehetőségem lesz, valamint privát tesztek is lesznek. Nekem nincs beleszólásom, de egy ideális világban ez lesz az én megközelítésem egy F1-es szezonra” – zárta le a gondolatait Bearman.

Eközben a Haas után a McLaren is úgy véli, hogy Max Verstappen hiába kivételes tehetség, az ő autójukkal még a holland sem lenne képes a győzelemre…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ocon azt mondta nekem, hogy az Alpine lassú...”
Következő cikk Ralf Schumacher fia: Már a Forma-1-ben kellene lennem, de nem bánom

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország