Abszolút rémálom lett volna az új szabályrendszer a régi Force Indiának

megosztás
hozzászólás
Abszolút rémálom lett volna az új szabályrendszer a régi Force Indiának
Szerző:
2019. jan. 4. 11:39

Miközben az új tulajdonos, Lawrence Stroll arról beszélt, hogy valójában sosem gondolt arra, hogy rátegye a kezét egy F1-csapatra, a Racing Point Force India technikai vezetője kifejtette, mennyire jó, hogy anyagilag stabil és biztos lábakon állnak a tulajdonosváltás révén.

A nyári szünet alatt cserélt gazdát a Force India, jogi úton elköszönve Vijay Mallyától és az indiai háttértől, aminek eredményeként Stroll és üzlettársai szerezték meg a Silverstone-ban székelő alakulatot. Mindez elég érdekes, különösen annak fényében, hogy az érintet sosem akart csapattulajdonos lenni.

„Sosem terveztem, hogy F1-csapatot vegyek”- mondta Stroll a Formula1.com számára. „Azért érdekelt engem és a befektetőkből álló konzorciumomat, mert ez egy fenomenálisan különleges csapat. Negyedik helyen végezni 2016-ban és 2017-ben – és szerintem tavaly is negyedikek lettek volna, ha nincs zavar a részvényesek tekintetében –, mindezt ebben a hihetetlenül versengő környezetben; ez sokat elárul az itt dolgozó és speciális stábról.”

„Ezek a srácok kevesebbet költöttek és jobban teljesítettek”- méltatta az alakulatot. „Üzleti lehetőségként tekintettem rá, párosítva azzal, hogy időt szántam rá és beszéltem az F1-gyel, hogy megértsem a víziójukat, ami 2021-től esedékes, és tartalmaz egyféle költségvetési sapkát, jobb bevételelosztást a kisebb csapatok számára”- sorolta a kanadai üzletember.

„Ezek miatt nagyon is értelmes üzleti szempontból egy olyan cég számára, mint amilyen ez, ugyanis ez a modell közelebb áll ahhoz, mint amilyen irányt vesz a jövő. 30 éve vagyok a sportban. Mindössze 10 csapat van, és ha megnézi a franchise értékét, legyen szó az NFL-ről, a brit rögbiről, vagy a labdarúgásról, akkor elmondható, hogy jelentősen emelkedik az értéke egy ilyen vagyontárgynak, amennyiben helyesen kezelik, babusgatják. Úgy vélem, ugyanez fog történni itt”- jelentette ki.

Ellentétben elődjével, Mallyával, idősebb Stroll sokkal inkább részt fog venni a csapat életében, aktívabb szerepet vállal a jövőben.

„Nagyon is részt fogok venni”- mondta. „A terv elsőszámú tétele: ’Semmi sem ment tönkre itt, szóval nem kell helyrehoznod’. Már eleve remek vezetőség és menedzsment van a csapatnál. Régóta csinálják, nagyszerűen teszik a dolgukat. Arról van szó, hogy támogassam őket. Kettes szabály: ’Anyagi stabilitást kell létrehozni’”.

Még több F1 hír:

Utóbbi nagyon fontos, pláne annak fényében, hogy 2019-től új szabályok lépnek életbe az aerodinamika tekintetében. A technikai vezető, Andrew Green elmondta, „abszolút rémálom” lett volna az új szabályrendszer és a velejáró fejlesztési verseny, ha nem kapnak tőkeinjekciót.

„Óriási költséget jelent, ha új első szárnyakat csinálunk”- mondta Green. „Azért van így, mert az új szabályok miatt eleinte gyakrabban fogjuk frissíteni őket – ez nagy kiadás, és nagyobbak (a szárnyak), így sokkal gyakrabban eltalálják majd őket, sokkal többet fogunk bukni a károk miatt -, tehát több kell majd belőlük. Mindez óriási fejfájás lett volna a régi Force Indiának. Még mindig fejfájás, de sokkal kisebb.”

Ami a jövőbeni célokat illeti, Stroll türelmes, tudja, hogy komoly szakadék van köztük és az élmezőny között.

„Rövidtávon ott akarunk maradni, ahol vagyunk, itt akarunk harcolni. Középtávon próbálkozni akarunk, a harmadik helyért akarunk harcolni a negyedik helyett. Hosszútávon, amikor minden szabály megváltozik, remélhetőleg mi leszünk az egyik legnagyszerűbb csapat a paddockban”- jelentette ki bizakodva.

Következő cikk
A Hondának szembesülnie kell az F1-es valósággal

Előző cikk

A Hondának szembesülnie kell az F1-es valósággal

Következő cikk

Alonso letérdelt csapattársa előtt Daytonában (videó)

Alonso letérdelt csapattársa előtt Daytonában (videó)

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Racing Point Force India
Szerző Dénes Gergely