Idősebb Sainz megnevezte F1-es álompárját a dobogón

A Forma-1 spanyol rajongói számára a következő szezon minden bizonnyal rendkívül érdekes lesz, hiszen Fernando Alonso két év szünet után visszatér a száguldó cirkuszba, míg Carlos Sainz a vörösök felszerelésébe bújik.

Carlos Sainz Sr,

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. édesapja nem ismeretlen a motorsport rajongói számára, hiszen évek óta elismert raliversenyzőként tevékenykedik, ráadásul idén már harmadik alkalommal nyerte meg a Dakar-ralit. Sainz Sr. rajta tartja a szemét a Forma-1-en, részben azért, mert a fia a sorozatban versenyzik, de barátja, Fernando Alonso visszatérését is érdeklődve követi.

„Carlos rendkívül motivált és nagyon is tudatában van a lehetőséggel, amit kapott, mivel a Scuderia Ferrari kétségtelenül javulni fog jövőre. Remélhetőleg a fiam és Alonso is készen áll az új idényre, jó lenne őket együtt látni a dobogón” – fejtette ki Sainz Sr. a spanyol AS újsággal készített interjújában.

Még több F1 hír:

Idősebb Sainz idén Fernando Alonsóval közösen vett részt a Dakar-ralin, így testközelből láthatta, milyen elhivatottsággal áll hozzá a spanyol a motorsportokhoz. „Meggyőződésem, hogy a Forma-1 után eltökélt szándéka lesz visszatérni a Dakarra, hogy megnyerje.”

Korábban Fernando Alonso is szándékát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy újra próbára tegye magát a világ legjelentősebb ralieseményén, ahol a Toyota támogatásával versenyzett. Mindemelett a spanyol Indy 500-as visszatérésére is számítani lehet a jövőben.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Giovinazzi: „Sokat tanultam Kimitől”
Következő cikk Ez volt 2020 statisztikákban kifejezve

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország