Hamilton szerezte meg a pole-t Verstappen előtt Barcelonában, pár ezred döntött!
A Spanyol Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót, aki minimális különbséggel verte meg Max Verstappent. A középmezőny is rendkívül szorosan alakult, végül Charles Leclerc lett a legjobb a legjobbak mögött.

A Formula Regional Európa-bajnokságban történt ütközés miatt 10 perces késéssel indult a Forma-1-es Spanyol Nagydíj időmérő edzése, majd a zöld zászló után először a két Haas és a két Williams ment ki a pályára. A három szabadedzésből kettőt a Mercedes, egyet a Red Bull húzott be, az AWS pedig az FP3-on látott sebességek alapján úgy becsülte, hogy Verstappen lesz a leggyorsabb az időmérőn Hamilton előtt.
A Q1 elején a két Mercedes a közepes keverékkel, a többiek pedig a lággyal mentek ki a pályára, és az első körök teljesítését követően Bottas állt az élre, majd Verstappen, Gasly és Perez következett, de Hamilton sem volt veszélyben. A mezőny rendkívül szoros volt az első 14-et kevesebb mint egy másodperc választotta el egymástól.
Az első szakasz utolsó percei előtt Räikkönen, Stroll, Schumacher, Latifi és Mazepin állt a kiesőzónában, azonban Giovinazzi és Vettel sem dőlhetett hátra, és Norrisnak is jönnie kellett még ahhoz, hogy bebiztosítsa a helyét a legjobb 15 között.
Norris olyannyira nem bízta a véletlenre a dolgot, hogy megfutotta a Q1 leggyorsabb körét, és végül a Cunoda, Räikkönen, Schumacher, Latifi, Mazepin ötös búcsúzott, ráadásul a finn versenyzőtől az sem volt elég, hogy lila szektorral kezdte a körét.
Később láthattuk, hogy az AlphaTauri japán versenyzője a kavicságyat is érintette a körén - mivel 7 ezreddel maradt el a 15. helyen továbbjutó Giovinazzitól, így valószínű, hogy a hiba nélkül továbbment volna.
Helyezés | Versenyző | Autó | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
McLaren | 6 | 1'17.821 | 215.340 | ||
2 | |
Mercedes | 4 | 1'18.005 | 0.184 | 0.184 | 214.832 |
3 | |
Ferrari | 6 | 1'18.041 | 0.220 | 0.036 | 214.733 |
Teljes eredmény |
A Q2-ben már a lágyakon kezdett a két Mercedes, ahogy Giovinazzi kivételével mindenki más is. A legjobban Verstappen kezdett, aki 1:17 alá a be tudott nézni, így közel fél másodpercet vert a második helyezett Bottas idejére.
A Q2 felénél Verstappen, Bottas, Hamilton volt a sorrend, a kiesőzónában pedig Ocon, Perez, Vettel, Giovinazzi és az ekkor még köridő nélkül álló Russell állt, azonban az 5. Sainz és a 13. Vettel között is alig több mint 2 tizedmásodperc volt a különbség.
Végül Bottas és Hamilton is javított az idején, de így is a második helyen maradtak, míg Stroll, Gasly, Vettel, Giovinazzi és Russell jutott a kiesés sorsára. A végjáték rendkívül szoros volt, Stroll 8, Gasly 16 ezreddel maradt el Alonso továbbjutó idejétől.
Helyezés | Versenyző | Autó | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
Red Bull | 3 | 1'16.922 | 217.857 | ||
2 | |
Mercedes | 6 | 1'17.142 | 0.220 | 0.220 | 217.235 |
3 | |
Mercedes | 6 | 1'17.166 | 0.244 | 0.024 | 217.168 |
Teljes eredmény |
A Q3-ban Perez megforgott, Hamilton pedig az élre állt az első körök teljesítése után. A holland pilóta lemaradása 36 ezredmásodperc volt, majd Bottas, Ocon, Sainz, Ricciardo, Leclerc, Norris, Alonso és Perez következett.
A top 3 nem tudott javítani az idején, így Hamilton megszerezte pályafutása 100. pole-ját, mellőle Verstappen rajtolhat majd holnap. Bottas harmadik lett, őt Leclerc, Ocon, Sainz, Ricciardo, Perez, Norris és Alonso követi.
Helyezés | Versenyző | Autó | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
Mercedes | 6 | 1'16.741 | 218.370 | ||
2 | |
Red Bull | 6 | 1'16.777 | 0.036 | 0.036 | 218.268 |
3 | |
Mercedes | 6 | 1'16.873 | 0.132 | 0.096 | 217.995 |
4 | |
Ferrari | 6 | 1'17.510 | 0.769 | 0.637 | 216.204 |
5 | |
Alpine | 6 | 1'17.580 | 0.839 | 0.070 | 216.009 |
6 | |
Ferrari | 6 | 1'17.620 | 0.879 | 0.040 | 215.897 |
7 | |
McLaren | 5 | 1'17.622 | 0.881 | 0.002 | 215.892 |
8 | |
Red Bull | 5 | 1'17.701 | 0.960 | 0.079 | 215.672 |
9 | |
McLaren | 6 | 1'18.010 | 1.269 | 0.309 | 214.818 |
10 | |
Alpine | 6 | 1'18.147 | 1.406 | 0.137 | 214.442 |
Teljes eredmény |
Tóth László teljesítette első F3-as futamát, Fittipaldi-Schumacher első sor következik...
Räikkönen újabb klasszikus rádióüzenete: „Nem érdekel!” (videóval)
Verstappen a 2. helye után is elégedetten nyilatkozott
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.