Idén visszatérhetnek a hosszabb szabadedzések?

Úgy tűnik, miután 2021-ben minden szabadedzés csak egy óra hosszáig tartott, idén ez megint változhat, és az F1 visszatérhet a korábban megszokott programhoz, tehát a pénteki gyakorlások újra másfél órásak lehetnek.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Az istállók szerint több edzésidőre lesz szükségük a teljesen megújuló aerodinamikai szabályok miatt, amelyek jelen esetben lényegében használhatatlanná teszik a korábbi adatokat. Ezért is kerülnek ismét meghosszabbításra a pénteki gyakorlások, amennyiben hihetünk az FIA legutóbb kiadott sportszabályzatának.

Ez azonban egyelőre csak a nem sprintfutamos hétvégékre vonatkozik. Azon a hat viadalon, ahol 2022-ben sprintet rendeznek, még nem döntötték el, hogy mi legyen a pontos program, mivel tavaly például sokaknak gondja volt a második edzéssel, ahol a parc fermé szabályok miatt már csak gumitesztelés folyt.

Még több F1 hír:

Emellett az is már egy ideje benne van a pakliban, hogy a csütörtöki nap lényegében eltűnne, és helyette igazából csak péntek délelőtt indulna be a hétvége. A nagydíjak kezdési időpontját pedig négy órával napnyugta elé kell tenni, ami a legtöbb esetben délután hármas kezdést jelent majd.

A rövidebb hétvégék mellett elsősorban a megnövekedett futamszám szól, hiszen így a legtöbb F1-ben dolgozónak valamivel több ideje lesz otthon lenni és pihenni.

Ezekről az információkról a SoyMotor.com spanyol hírportál számolt be, tehát még semmi sem tekinthető hivatalosnak, de vélhetően a következő hetekben majd többet is megtudhatunk az idénre tervezett változtatásokkal kapcsolatban.

Egy korábbi pilóta szerint Verstappen és Marc Marquez hasonlít egymásra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: „Simán lehet”, hogy Abu Dhabi volt az utolsó profi versenyem
Következő cikk O'Ward: Nevetséges, hogy nincs meg az F1-hez szükséges szuperlicenszem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország