Idén már az Alfa is a topcsapatok szintjén fog költeni

Az Alfa Romeo szerint az idén kapott szponzori bevételeknek hála már egészen közel kerülhetnek majd a 140 millió dolláros költségvetési limithez, így pedig még jobb lehetőségeik lesznek feljebb kapaszkodni a mezőnyben.

Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C39 mule

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Azt ugyan eddig is tudtuk, hogy a svájci bázisú alakulatnak nem voltak olyan forrásaik, mint a gyári csapatoknak, de a kereskedelmi helyzetük egészen sokat javult az utóbbi időben. Az Alfa Romeo ugyanis továbbra is támogatja őket, miközben Csou Kuan-jü megérkezésével jelentős kínai támogatók is érkezhetnek.

Mindez pedig elég lehet arra, hogy a csapat már nagyon közel kerüljön a költségvetési limit felső határához. Frederic Vasseur a Motorsport.com-nak beszélt nemrég csapata pénzügyi helyzetéről.

Még több hír:

„Még mindig zajlik néhány megbeszélés a szponzorokkal és hasonlók, de szerintem nagyon közel leszünk a költségvetési limithez. Ez egy hatalmas lehetőség a cégnek, ebben biztos vagyok. És itt nemcsak a vállalat egészéről, de az istállóról is beszélek. Ez egy másfajta mentalitás, másfajta megközelítés. Mindenki számára motivációt jelent.”

Vasseur pedig amiatt is bizakodóbb, hogy a pénzügyi helyzetük javulása mellett sikerült leigazolniuk Valtteri Bottast, aki már bizonyította, hogy képes jó eredményeket elérni és futamokat nyerni, ha minden összeáll számára.

„Az F1-ben mindig csendesen zajlanak a folyamatok, mert az igazolások általában két- vagy hároméves tervek, attól függően, hogy kit akarsz. Emellett ott van még az autó is. Nem volt mindig egyszerű a helyzetünk, mert voltak gondjaink az utóbbi években, de ez már csak ilyen.”

 

„Pontosan tudjuk, hogy ha eredményeket akarunk elérni, akkor ahhoz először a ház alapját kell felépíteni, és csak utána haladhatsz lépésről lépésre. A 2022-es egy új projekt, amelyet már a költségsapka alatt kell megalkotni, és a felállásunk is új. Új motort kapunk a Ferraritól, és próbálunk mindent összerakni.”

„Ugyanakkor mindenki ezt csinálja. Mindenki jobb versenyzőpárost akar, mindenki jobb motort akar. Vélhetően az a munkád legjobb része, hogy mindenki a teljesítményre fókuszál, és meg vagyunk győződve arról, hogy jobbak leszünk a következő nap. Ez számít igazán.”

„A végén viszont valaki ugyanúgy első lesz, valaki meg tizedik. Lesznek jó és rossz eredményeink is, de csak az számít, hogy a vállalat, kezdve a részvényesektől egészen a gyárban dolgozókig, elhiggye, hogy a helyes irányba haladunk. Ez fontos számomra, mert kell a részvényesek támogatása” – zárta gondolatát az Alfa Romeo csapatfőnöke.

A McLarennél visszatér egy régóta hanyagolt megoldás

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari állandó versenyzői is a lóerők közé csaptak (galéria)
Következő cikk Williams: Hamilton nyert már eleget, helyet adhatna egy fiatalnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország