Idén is két DRS-zóna lesz Szocsiban

Idén is két DRS-zóna lesz Szocsiban

Az FIA a második Orosz Nagydíjra is két zónát jelölt ki, amiben a versenyzők „játszhatnak” a hátsó szárnyakkal. A negyedik versenybíró Derek Daly lesz ezen a hétvégén.

Szocsiban idén is két DRS-zóna lesz: az első az 1-es és a 2-es kanyarok között, a második a 10-es és 12-es kanyarok között. Az első zóna mérőpontja 138 méterrel az 1-es kanyar előtt található, aktiválni a kanyar csúcspontjától lehet. A második zóna mérőpontja 72 méterrel a 10-es kanyar előtt van, aktiválni 230 méterrel a 10-es kanyar után lehet.

Tavaly a boxutca bejárata okozott fejfájást a versenyzőknek, túl szűknek találtak azt. Idén annyi változtatás történt, hogy a versenyzőknek jobbra eső falat elbontották a bejáratnál és szalagkorláttal helyettesítették azt.

A negyedik versenybíró az ír Derek Daly lesz, aki 49 nagydíjon állt rajthoz a Williams színeiben. 1982-ben vonult vissza, jelenleg Amerikában él, ahol a Champ Carsban szerepelt. 1984-ben súlyos balesetet szenvedett Michiganben, ami majdnem véget vetett karrierjének. 1990-ben végleg visszavonult, azóta kommentátorkodik és motiváló beszédeket tart. Az 58 éves Daly a tulajdonosa a Derek Daly Academynek, ahol oktatással foglalkoznak.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING