Idén a Pirelli lágyabb keverékekkel készül Monzára

A Pirelli az idei versenyre lágyabb keverékkel készül, mint a 2017-es versenyhétvégére. Vajon ez mennyire fogja befolyásolni a versenyt és az időmérőt?

Stoffel Vandoorne, McLaren, practices changing Pirelli tyres in the Fan Zone

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Pirelli a közepes, a lágy és a szuperlágy keverékeket bocsátja a csapatok rendelkezésére az Olasz Nagydíjon, vagyis ez azt jelenti, hogy az idei szezonban egy lágyabb trióval kell megküzdeni a naptár leggyorsabb pályáján.  

2017-ben egyébként a legtöbb versenyző az egykiállásos stratégiát választotta, és a verseny leggyorsabb köre két másodperccel gyorsabb volt, mint 2016-ban. 

Tavaly Daniel Ricciardo, aki a büntetése miatt a mezőny végéről rajtolt, végül a lágy-szuperlágy kombinációval a negyedik helyre ért be - ezzel 12 pozíciót javított a rajthelyéhez képest. A 2018-as gépek ennél még gyorsabbak, és a tempóelőny elsősorban a kanyarokban jön elő. 

Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója is kíváncsian várja, hogy a "lágyabb megközelítésüknek" milyen hatása lesz a hétvégi csatára. 

"Ugyanazokat a keverékeket visszük el az Olasz Nagydíjra, mint amit múlt hétvégén elvittünk a belga versenyhétvégére. Monza egy történelmi pálya, melyen a motorerő rendkívül sokat számít. A jelenlegi autók nagyon nagy tempóval mennek, de idén Monzára egy fokkal lágyabb keverékeket választottunk, mint 2017-ben. Érdekes lesz látni, hogy ez a tényező milyen hatással lesz a hétvégére, amin az utóbbi években szinte az összes versenyző egy kiállásra játszott."

"Monzában az időmérő mindig is kritikusnak számított, bár Daniel Ricciardo hihetetlen 2017-es felzárkózása megmutatta, a stratégia mekkora különbséget jelenthet. A csapatok a rendelkezésre álló keverékekből nagy különbségekkel rendeltek be, és ez a választás potenciálisan a versenyhez való különböző hozzáállásukat tükrözheti."

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hartley: A Toro Rossónál megbecsülnek, és jó munkát végzek
Következő cikk A McLaren már a jövő évi autóra fókuszál, mert az idei nem sikerült jól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország