Idegen tárgy okozta Vettel és a Ferrari vesztét szerdán

A Ferrari közölte, hogy egy idegen tárgyra vezethető vissza Sebastian Vettel balesete, ami miatt idő előtt véget ért a tesztnapjuk, vagyis nem konstrukciós hiba miatt következett be az incidens.

The car of Sebastian Vettel, Ferrari SF90 is recovered to the garage shielded by screens

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Vettel késő délelőtt csapta falnak az SF90-et Montmelóban, a gyors 3-as kanyarban, és a képek alapján az autó bal elejével volt gond. A négyszeres bajnok sértetlenül hagyta el az autót, de a csapat nem tudta folytatni az érdemi munkát, csak a nap végén gurult ki egy installációs körre Leclerc, aki a délutáni etapot kapta volna a leosztás értelmében.

A Ferrari csütörtökön közölte a baleset okát, miután alaposan kielemezték és leellenőrizték a történteket és magát az SF90-et. Kiderült, hogy a felnivel kapcsolatos problémára vezethető vissza az eset: a szóban forgó felni – azt nem pontosította a szóvivő, hogy melyik -, pár másodperccel az incidens előtt sérült meg, méghozzá egy idegen tárgy miatt.

Vettel az eset után a következőket mondta az incidensről.  "Nem tudok sokkal többet, mint mindenki. A hármas kanyar felé tartottam, amikor a pilótafülkében úgy éreztem, a bal elsővel vannak gondok, és innen semmit sem tehettem, hogy elkerüljem az ütközést. Szinte egyenesen a korlátokba csapódtam. Nyilvánvalóan próbálunk rájönni, mi lehetett, hiszen sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha nagyobb lett volna a bukótér, és nem megyünk neki semminek, mert most el tudjátok képzelni, a kocsi mennyire megsérült a becsapódástól." - kezdte a négyszeres bajnok.

"A komoly sérülések megnehezítik a dolgunkat, hogy a pályán lévő és a Maranellóban dolgozó szakemberek megértsék, mi történhetett."

A baleset és a kiesett idő miatt variáltak a Ferrarinál: Leclerc és Vettel teljes napokkal zárja a tesztet, nem egymást váltják a cockpitban. Csütörtökön a monacói folytatja a munkát, pénteken csapattársa zárja a felkészülést.

Ha már Ferrari és felnik:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel az első héten többet beszélt Leclerc-kel, mint Räikkönennel a Spanyol GP-ig
Következő cikk Ricciardo tagadja, hogy Verstappen elől menekülne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország