Ide utolsó húzása az F1-ben: Amikor Albers fejjel lefelé állt meg (videó)

Annak apropójából, hogy az AlphaTauri ma Imolában tesztel a 2020-as autójával, az F1 hivatalos Instagram oldala elevenítette fel a pályán történt egyik ikonikus balesetet, amikor Judzsi Ide lökte ki Christijan Alberset.

The car of Christijan Albers, MF1 Racing after his roll

Fotót készítette: Sutton Images

2006-ban az F1-ben két reménytelen kiscsapat is volt a mezőnyben, a Midland, és a Super Aguri. A Midland gyakorlatilag egy enyhén átalakított 2004-es Jordant, míg a Super Aguri egy 2002-es Arrowst használt, mondani sem kell, nem sok sikerrel, a pontszerzés egyik csapatnak sem jött össze.

Az imolai San Marinói Nagydíjra a Midland holland pilótája a 20. helyre kvalifikálta magát, míg Judzsi Ide az utolsó, 22. helyre, 2 másodperccel lemaradva Alberstől is, és több, mint 6 másodperccel elmaradva Michael Schumacher pole-pozíciós körétől.

Yuji Ide

Yuji Ide

Fotó készítője: Alessio Morgese

A rajtot követően mezőny első fele szépen el is jött, Ide azonban gyengének mondható előzési kísérlet (vagy elfékezés?) után hátulról megtorpedózta Albers autóját, aki hatszor pördült meg, és végül fejjel a kavicságyban állt meg.

 

Albersnek nem esett baja, Ide pedig egy szárnycserével megúszta, azonban a 23. körben felfüggesztés hibával kiesett. A versenybírók figyelmeztették Idét, hogy következményei lehetnek még a balesetnek.

A csapatfőnök Aguri Suzuki még megvédte Idét, mondván, „nem tudott eleget tesztelni, mert még nem érti az autó működését.” Egy héttel később azonban már bejelentette a Super Aguri, hogy az Európai Nagydíjon már nem Ide, hanem a tesztpilóta Franck Montagny indul, mivel Idének több tapasztalatra van szüksége.

Még több F1 hír:

Május 10-én, három héttel a San Marinói Nagydíj után az FIA visszavonta Ide szuperlicenszét, ami azt jelentette, hogy többet nem ülhetett Forma-1-es autóba. Ide később egészen 2018-ig aktív maradt a japán Super GT sorozatban, és 2010-ben szintén Aguri csapatában megnyerte a Suzuka 1000km-es versenyt egy Honda HSV GT volánjánál.

Albers 2007-ben volt még F1-es pilóta, a Midlandból lett Spykertől azonban a Brit Nagydíjat követően kitették a csapatból, a szponzori támogatás hiánya miatt. A helyettese egy futam erejéig Markus Winkelhock lett, aki elmondhatta magáról, hogy egyetlen Forma-1-es futamán vezette a versenyt.

Markus Winkelhock, Spyker F8 VII

Markus Winkelhock, Spyker F8 VII

Fotó készítője: Sutton Images

A 2007-es Európai Nagydíjon Winkelhock még a rajt előtt, a felvezetőkör után kiállt kereket cserélni, és felrakták az extrém esős gumit, megérezve kezdődő vihart. Winkelhock a remek húzásnak köszönhetően 33 másodperc előnnyel is vezette a futamot, azonban az eső miatt piros zászlót rendeltek el.

Az újraindítás után a pole-pozícióból rajtoló Spyker gyorsan visszaesett a mezőnyben, majd végül a 15. körben kiállni kényszerült a német egy hidraulikai hiba miatt, ami egy kisebb tüzet is okozott az autóban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo szerint 10 verseny már elegendő lehet egy igazi F1-es bajnoksághoz
Következő cikk Kvjat szerint Imola megérdemelné az F1-es tagságot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország