Id. Sainz: a Ferrari képes lesz gyorsan feljavulni

A Ferrari történetének egyik legrosszabb szezonjaként fogják elkönyvelni a 2020-as idényt, ugyanakkor nem aggódik a csapat jövőjén Carlos Sainz, akinek a fia jövőre már a csapat pilótája lesz.

Carlos Sainz Jr., McLaren, and Charles Leclerc, Ferrari, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Amikor Sebastian Vettel bejelentette, hogy elhagyja a Ferrarit, és a maranellóiak Carlos Sainzot igazolták le a helyére, sokan azt gondolhatták még, hogy a spanyol majd egy olyan csapathoz csatlakozik, ahol harcban lehet a bajnoki címért.

A Ferrari azonban az előszezoni tesztekhez képest is gyengén szerepelt eddig idén, Barcelonában hiába lehetett még azt hinni, hogy csak egy gyengébb harmadik erő lesznek, azóta kiderült, hogy a problémák ennél súlyosabbak.

A Ferrari jelenleg 6. a konstruktőri bajnokságban, és már Mattia Binotto is kezd lemondani arról, hogy innen elmozdulhatnának, míg a McLaren, Sainz jelenlegi csapata 31 ponttal van a maranellóiak előtt.

Ennek ellenére id. Carlos Sainz, a kétszeres WRC és négyszeres Dakar-rali bajnok szerint fiában egyáltalán nincsenek kétségek a döntését illetően.

Még több F1 hír:

„Carlos teljes egészében bízik abban, hogy ha van egy olyan csapat, amely képes rövid időn belül megfordítani a dolgok állását, az a Ferrari” – nyilatkozta Sainz Madridban az EFE hírügynökségnek. „Egyáltalán nincsenek efelől kétségei.”

„Amikor egy olyan történelmi, és különleges Forma-1-es csapat, mint a Ferrari kopogtat az ajtódon, és arra kérnek, hogy velük versenyezz, a válasz szerintem igen egyszerű.”

Azt azonban természetesen még a ralilegenda sem tudja, hogy a Ferrari mivel, és hogyan tér majd vissza az élmezőnybe.

„Lehet olvasni a sajtóban arról, hogy új motort készítenek, ami állítólag jól teljesít a padon, de ezt leszámítva én is nagyon keveset tudok.”

„Én sem kértem Carlost arra, hogy bármilyen titkos információt áruljon el nekem, megértem, és tiszteletben tartom azt, hogy ez csak rá, és a Ferrarira tartozik.”

Így lehet már Törökországban bajnok Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Több pozitív teszt is lett a Willimasnél, változások a versenycsapatban
Következő cikk Button: ez a Hamilton már nem az a Hamilton, akit én ismertem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország