Hülkenbergnek a meleg jelentette a legnagyobb kihívást

Nico Hülkenberg hazai versenyének szabadedzéseit viszonylag nyugodtan teljesítette, elsősorban csak a hőség miatt kellett panaszkodnia, és ennek megfelelően örülne is, ha később beütne az eső.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team and Sebastian Vettel, Ferrari In the Press Conference

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team and Sebastian Vettel, Ferrari In the Press Conference

Mark Sutton / Motorsport Images

A mai szabadedzéseket testvériesen elosztotta egymás között a két Renault: míg délelőtt Ricciardo, délután már Hülkenberg tudott jobb időt autózni. A csapat, ahol éppen gőzerővel keresik a választ arra, miért nem hozza a kívánt hatást a Paul Ricardon bemutatott fejlesztési csomag, Silverstone-ban ennek érdekében még külön beállításokat is használt autóin a szabadedzéseken (a Haasokhoz hasonlóan), és az eredmények alapján akár most is felmerülhetne ez a gyanú, ám Hülkenberg elmondta a gyakorlások után, hogy ma nem ez volt a haditerv:

„Nem, ma nem kalandoztunk. Szerintem a kérdéseinkre, legalábbis részben, választ kaptunk Angliában, úgyhogy nem volt értelme kísérletezni. Délelőtt valami kalamajkába kerültem, és meg is sérült a kocsi, aminek következtében rengeteg leszorítóerőt vesztettünk. Lett volna ott még egy második meg egy harmadik etap is, de ezeket át kellett tenni délutánra. Ettől függetlenül teljesen rendben volt minden.”

Még több F1 hír:

Ahogyan sokan mások is elmondták már előtte, a német is kiemelte, hogy leginkább a meleggel gyűlt meg ma a baja:

„Nem volt egy rossz nap, de nagyon meleg és fülledt volt az autóban. Ettől még jól éreztem magam, mindig szívélyes fogadtatásban részesülök Hockenheimben, most is így történt. A péntekünk pár apró problémát eltekintve rendben volt. Csak ez a meleg volt kicsit olyan, mintha forró vízbe mártottak volna minket, a levegő meg, mintha folyamatosan egy hajszárítóval fújtak volna az arcunkba. Ezek azok a napok, amikor hálás vagyok, hogy ennyit edzünk.”

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

A hétvége egyik nagy kérdése az lesz, hogy az előre belengetett esetleges esőből lesz-e valami. A német pilóta nem feltétlenül bánná:

„Sosem szabad az esőre támaszkodni, mindig lutri egy kicsit, néha jól jön az embernek, de néha kínszenvedés benne vezetni. Nem lehet tudni. Idén eddig még nem volt esős versenyünk, úgyhogy teljesen új helyzet lehet. Személy szerint én szeretem, sokkal nagyobb kihívás ilyenkor a verseny, én nyitott vagyok az ilyenekre.”


Az Alfa Romeo hivatalos F1-es eSport-versenyzője, Bereznay Dániel ezúttal Bakuban ment világrekordot, miközben egy-két érdekességre is felhívta a rajongók figyelmét, akik szintén az F1 2019-ben mérettetik meg magukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli egyelőre nem tudja, miért történt Buemi silverstone-i balesete
Következő cikk Videón, ahogyan az F1-es versenyzők beragadtak a liftben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország