Hülkenberg továbbra is maradna az F1-nél – jöhet az Aston Martin?

A pletykák szerint a számos F1-es futamon részt vevő, valamint Le Mans-i győztes pilóta, Nico Hülkenberg az Aston Martinnal tárgyal egy tartalékpilótai szerepkörről. A német kijelentette: „A Forma–1-es körforgásban szeretnék maradni.”

Nico Hulkenberg, Racing Point

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2019-es szezon végeztével lezárult egy korszak Nico Hülkenberg pályafutásában, hiszen a Renault nem hosszabbított vele szerződést, és ennek köszönhetően végül kikerült az F1 állandó mezőnyéből.

Tavaly aztán a Racing Point pilótáinak koronavírusos megbetegedése miatt részt tudott venni két nagydíjon is, és mindkettőn szépen helyt is állt. Ennek fényében tehát nem meglepő, hogy az Aston Martin őt szeretné leigazolni harmadik pilótának.

Hülkenberg a GQ magazinnak nyilatkozott a jövőbeli terveiről és lehetőségeiről. „A Forma–1 körforgásában szeretnék maradni, és talán megpróbálok találni egy állandó ülést magamnak 2022-re. Ki tudja, mi történik idén. Én csak megvárom, hogy eljöjjön hozzám a lehetőség, utána csak ugyanazt kell csinálnom, mint 2020-ban.”

A pilóta elismerte, hogy nem volt könnyű megszoknia, hogy tíz év után nem volt tagja a mezőnynek. „Elég nagy változás volt lelassítani, miután annyi évig voltam az F1-ben. Szinte már egy teljesen új fázisnak érződött ez az életemben. Ez a pihenő ráadásul kicsit tudatos döntés is volt.”

Még több F1 hír:

„2020 összességében mindenki számára kemény esztendő volt. Én személy szerint elégedett vagyok azzal, ahogyan kezeltem a járványt. Igazából csak egyensúlyozni kellett a különböző dolgok között.”

„Voltak megbeszélések a 2020-as évvel kapcsolatban, de nem jött össze végül. Ezért is mondtam magamnak, hogy nem akarom mindenáron folytatni. Inkább kiveszek egy évet, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatom, hogy többé már nem jövök vissza. Jó tíz évem volt a sorozatban, és én nem az a típus vagyok, aki csak a túlélésért akar vezetni.”

„Főleg nem a mezőny hátuljában, csak hogy ott legyek. Ezért önként mondtam nemet, és azon a ponton voltam, ahol ez a szünet már elég jól jött nekem, hogy őszinte legyek.” Ezek után azonban Perez elkapta a koronavírust, és érkezett a hívás a Racing Pointtól.

„Először sokan mondták azt, hogy mindenképpen be kell vállalnom. Én viszont kihangsúlyoztam, hogy ez azért nem annyira kockázatmentes. Mit veszíthetek vele? Ha nem sikerül jól, akkor megégetem magam, és a 2021-es visszatérés esélye még kisebb lesz. Ennek ellenére viszont, ha nem kockáztatsz, akkor nem is nyerhetsz semmit” – folytatta a német.

„Amúgy sem volt sok időm gondolkodni. Ezért azt mondtam magamnak, hogy bízz a tehetségedben. Emellett a Racing Point is jó autó volt tavaly. Igazából én egy igazi versenyző vagyok, ez a szenvedélyem és ehhez értek. A saját képességeimbe vetett hitem volt az végül, amely a jó irányba billentette a mérleg nyelvét.”

 

A magazinnál ahhoz hasonlították Hülkenberg beugrásait, mint amikor egy kapusnak a 89. percben kell beállnia bemelegítés nélkül, és egyből egy büntetőt kellene kivédenie. „Egyértelműen sokkoló élmény, a hasonlat pedig igazán helytálló. Az egyetlen különbség az, hogy nekem volt egy kis időm gyakorolni az időmérő és a futam előtt.”

„Ez persze segített, még ha az első pár kör kicsit kemény is volt. Utána viszont hamar visszatért az érzés, és kezdtem megismerni az autót. Nem szabad túl sokat gondolkodnod és kételkedned; csak meg kell csinálni. Én amúgy is egy olyan fickó vagyok, aki szereti a különleges kihívásokat, és szeretem megvalósítani a lehetetlent is.”

Hülkenberg szerint az a legfontosabb, hogy az embernek bíznia kell magában az ilyen helyzetekben. Neki is ez volt segítségére. Ő maga persze csalódott volt, hogy nem kapott helyet a tavalyi szezonra, de tudja, hogy olykor így mennek a dolgok.

„Meg kell kicsit különböztetni a legjobbakat és a mezőny többi tagját. A középmezőnyben és a végén néha más tényezők, mint például a politika vagy a pénzügyek is szerepet játszanak a döntésekben. Ezt én magam is megtapasztaltam. 2010-ben azért dobott engem a Williams, mert nem volt elég pénzük, aztán jött Maldonado, akinek meg volt egy csomó.”

„Ez persze keserű és frusztráló volt, de ezekre nem volt ráhatásom. Utána hamar előre kezdtem tekinteni, a jövőmre figyeltem, és azokra a dolgokra, amelyeket befolyásolni tudok én magam is. Minden más csak elvesztegetett idő és energia” – zárta az interjút Hülkenberg, akinek tehát jó esélye van arra, hogy idén az Aston Martinnál kapjon valamilyen szerepet.

A Mercedes is beindította autóját, a W12-est.


Itt a Toyota hibrid hiperautója: Toyota Gazoo Racing GR010!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda: Meg akarom szerezni Japánnak az első F1-es győzelmet
Következő cikk Domenicali Binottónak: Nincs számodra semmi tanácsom, barátom...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország