Hülkenberg szinte biztosan nem ül be Raikkönen helyére

Minden bizonnyal Davide Valsecchi lesz a befutó a Lotusnál, és ő állhat majd rajthoz Amerikában és Brazíliában.

Az F1-live.hu elsőként számolhatott be a finn Turun Sanoma jelentéséről, miszerint Kimi Räikkönen az amerikai és a brazil versenyen sem áll rajthoz ebben a hónapban. A finn világbajnok menedzsere megerősítette, hogy az idő előtti távozásra a versenyző komoly hátsérülése miatt volt szükség, és a következő héten az orvosok el is végzik a szükséges operációt egy salzburgi klinikán.

A Lotus egyelőre nem reagált Robertson nyilatkozatára, így arra sem, hogy ki ül majd be Räikkönen helyére. Valsecchi szereplése kézenfekvő lenne, aki a téli teszteken egy alkalommal már beült Räikkönen helyére. A finn akkor is az egészségével küszködött.

Nicolas Hülkenberg esetleges szerepvállalása sem lenne lehetetlen, hiszen miután a Sauber még mindig nem fizette ki őt, minden következmény nélkül szabadon távozhatna. Azt azonban nem tudni, hogy a német hol folytatja tovább, így ha a Lotus nem ad neki ülést jövőre Romain Grosjean mellett, akkor a Sauber megszűnhet számára mint opció 2014-re.

A korábbi hírek szerint Pastor Maldonado mégsem lesz a Lotus versenyzője, aki nagy meglepetésre a Saubernél folytatja tovább. Egyelőre azonban semmi sem hivatalos.

A német BILD kérdésére Werner Heinz, Hülkenberg menedzsere elmondta, nem valószínű, hogy a pártfogoltja lesz az, aki beugrik majd Räikkönen helyére az államokban és Dél-Amerikában.

„Nem valószínű. Még senki sem beszélt velünk erről.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING