Hülkenberg rövidebb szabadedzéseket szeretne a Forma-1-ben!

Hülkenberg rövidebb szabadedzéseket szeretne a Forma-1-ben!

Nico Hülkenberg szerint jobb lenne a királykategóriának, ha a szabadedzések rövidebbek lennének a versenyhétvégéken.

A jelenlegi formátum szerint pénteken két szabadedzés van, melyek 90-90 percig tartanak. Ezek után szombaton van egy harmadik gyakorlás is, ami 60 perces. Összesen tehát az autók négy órát tölthetnek a pályán az első éles kör előtt - Hülkenberg szerint nagyobb kihívás lenne a pilótáknak, ha kevesebbet gyakorolhatnának.

Miután a Japán Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését elmosta az eső – ahol ráadásul valószínűleg a vasárnapi futam száraz lesz – a németet arról kérdezték, hogy örül-e ennek az új kihívásnak, amit szombaton kell majd megoldania: „Szerintem ez jó, igen.”

„Néha azon a véleményen vagyok, hogy túl sok edzés áll a rendelkezésünkre a Forma-1-ben. Kétszer 90 perc, majd szombaton még egy óra – ez rengeteg gyakorlás. Személy szerint érdekesebbnek tartanám, ha sokkal kevesebb lenne, mint a GP2-ben is.” - mondta az f1i.com-nak.

„Talán azért nem csak 30 perc, ami után bedobnak minket a mély vízbe – ilyenkor sokkal nagyobb hangsúly és nyomás kerülne a versenyzőkre. Most néha túl sok időd van megoldani, ha szenvedsz.”

Hülkenberg azt is megerősítette, hogy nem hiszi, hogy a versenyhétvége bármely más részén változtatni kellene. Szerinte három nap kell ahhoz, hogy minden összeálljon a fő eseményre, a futamra.

„Nem, szerintem egy nagydíjra van szükségünk, mert egy fő dolog van, egy csúcspont. Talán csak a szabadedzés túl sok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Hulkenberg
Cikk típusa BRÉKING