Hülkenberg odaszúrt a McLarennek: „Többet vártam tőlük...”

Nico Hülkenberg kissé meglepődött azon, hogy a McLaren erős pénteki és szombati tempójához képest vasárnap tartani tudták a wokingiakat. A Renault német versenyzője szerint jó munkát végeztek a britek ellen.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A McLaren pénteken és szombaton valóban nagyon erős tempót mutatott. Az időmérő edzésen Lando Norris az 5., Carlos Sainz Jr. pedig a 6. helyet szerezte meg, amire talán senki sem számított. Mindeközben Sebastian Vettel a Ferrarival csak a 7. helyről várhatta a folytatást. Noha Lewis Hamilton egy elképesztő idővel szerezte meg a pole-t, kicsit minden a McLarenről szólt.

Még több F1 hír:

Ez vasárnap csak részben volt így, mert noha Sainz és Norris sokáig egymáshoz közel autózott a 6. és 7. helyen, a britnek gondjai akadtak a hidraulikával, ami komoly kihívások elé állította. A futam utolsó körében történtek miatt pedig a 10. helyre esett vissza, de Daniel Ricciardo büntetésével egy pozícióval előrébb került, akárcsak Nico Hulkenberg a Renault német pilótája, aki így a 8. helyen fejezte be nagydíjat Kimi Räikkönen mögött.

„Nehéz volt ma odakint a forgalommal, ba***a meg. Alapvetően az egész futamon keresztül az Alfa Romeo sebességváltóját kellett néznem. Volt egy váratlan pillanat, amikor gyorsabb voltam, mint Kimi, de még kellett volna pár tizedmásodperc, hogy megelőzzem őt. Még a DRS használatával is nehéz volt. Az Alfa Romeo mindig erős volt a kanyarkijáratoknál, és ezen a pályán maga az aerodinamikai hatás a levegővel nagy szerepet játszik. Sajnos nem sikerült megelőznöm, és ezzel megint az időmérő edzésre tudok visszautalni, mert ha ott jobb eredményt érek el, akkor ez nincs.”

„Az ilyen esetekben nagyon nehéz dolgod van, még akkor is, ha normál esetben nem rossz a tempód. Ha valaki hasonló tempót megy, mint te, vagy kicsivel jobbat, akkor ez nagyon nehéz. Ilyenkor csak abban bízhatsz, hogy bejön a biztonsági autó a pályára, és történik valami. Az azonban jó hír, hogy pontokat szereztem, még akkor is, ha a hétvégénk nem teljesen úgy alakult, mint azt szerettük volna. Szerintem képesek vagyunk arra, hogy a negyedik legjobb autó legyünk, és ez meg is van bennünk.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, Lando Norris, McLaren MCL34, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19, and Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19, on the opening lap

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, Lando Norris, McLaren MCL34, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19, and Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19, on the opening lap

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

„A verseny végén ott voltam a nagy párharcok mögött. Sajnos a sor hátulján foglaltam helyet. Nyilvánvalóan kissé rendetlen volt a helyzet, vagy inkább azt mondanám, hogy érdekes. Maga a verseny szempontjából látványos is volt, mert három, vagy négy autó csapott össze egymással, miközben én is ott voltam. Megpróbáltam a 10-es kanyar külső ívén előzni, amikor Danieltől és Kimitől kaptam egy igen erős szélárnyékot. Kimi azonban bevágott elém. Nem tudom, hogy látott engem, vagy sem. Sajnos maga az időzítés nem volt túl jó ebből a szempontból, és rossz helyzetbe kerültem, de a versenyzés már csak ilyen. Kimi azonban összességében az egész versenyen azt tette, amit tennie kellett, és hibátlanul csinálta.”

„Maga az új csomag többé-kevésbé működött a hétvégén, de több munkára van vele szükségünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. Ezek folyamatban lévő munkák, szóval ezzel nem ért véget a dolog. Most rengeteg információval rendelkezünk a futamról, ami hasznos lehet számunkra, és egyre többet hozhatunk ki az új autóból a következő hetekben. Nem tudom, hogy ez mit fog jelenteni a hétvégi Osztrák Nagydíjon. Ezt mindig nehéz előre megmondani, mert soha nem tudhatjuk, valamint én csak egy versenyző vagyok, nem mérnök, vagy jós. Néha a dolgok jobban működnek más pályákon, néha pedig nem. Ez ilyen egyszerű.”

„Az azonban nyilvánvaló, hogy folytatnunk kell a kemény munkát. Erre a McLaren is remek példát jelent. És ez bizonyos értelemben rossz is, mivel pontokat vettek el tőlünk. Az egyik autójukat azonban megvertük, míg Carlos nem volt messze, csak néhány másodpercre. A pénteki tempó és az időmérő alapján jobban aggódtunk őket illetően, de most ismét képesek voltunk velük harcolni. Többet vártam tőlük.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint az F1 sehol sem tart az új szabályokkal
Következő cikk Hamilton nem hiszi el, hogy ilyen jó szezonja van, és adott egy tippet a Ferrarinak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország