BRÉKING

Hülkenberg nyerte a harmadik tesztnapot Barcelonában a Haas és Raikkönen előtt: megkotlott a McLaren

A Force India német pilótája autózta a harmadik tesztnap legjobb idejét a szuper-lágy gumikon Barcelonában. Nicolas Hülkenberg mögött közvetlen a lágy abroncsokon a Haas F1 Team francia versenyzője zárt. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig a Ferrari finn bajnoka állhatott fel.

Nem sokkal a zöld jelzés előtt a Mercedes hivatalosan megerősítette, hogy Lewis Hamilton mégsem kap teljes tesztnapot a csapatnál, akárcsak csütörtökön Nico Rosberg. Ma végig a brit bajnok lett volna munkában, de a csapat a fejlesztések miatt úgy döntött, hogy mindkét pilótáját pályára küldi a nap folyamán. A csapat terve az, hogy gyakorlatilag az utolsó kilométereket is kihozzák a motorból.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

SZEMÜVEGES LETT HAMILTON?

A harmadik tesztnap pontban 9 órakor vette kezdetét, meglehetősen hűvös körülmények között. A hőmérők ekkor még csak 7°C-ot mutattak, míg a pálya hőmérséklete nem sokkal mutatott többet 14°C-nál. Jenson Button volt az első, aki kihajtott reggel a bokszból. A McLaren hétfőn 84, míg kedden 119 kört tett meg a pályán, ami a tavalyi teszthez képest egy szenzációs teljesítmény volt tőlük. A brit bajnok nem mellesleg egy friss Honda erőforrással kezdhette meg a munkát a harmadik napon.

A Renault is hamar megkezdte a munkát, de volt okuk is rá, mivel a két nap alatt még 80 kört sem tettek meg a barcelonai aszfaltcsíkon, amivel messze a leginaktívabbak voltak. Kevin Magnussen szinte azonnal elkezdte a kilométereket pakolni az RS16-ba.

Dppi_00216002_530

MAGNUSSEN ÉRDEKES NYILATKOZATA A TAVALYI ÉVRŐL

Megtett körszámok az első két napot követően: Mercedes: 328 / Williams: 214 / McLaren: 203 / Red Bull: 199 / Sauber: 196 / Ferrari: 195 / Toro Rosso: 176 / Force India: 159 / Manor: 125 / Haas: 110 / Renault: 79

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy mért kört lássunk, ami Nico Rosberg nevéhez fűződött. A reggeli órákban a német gyártó aerodinamikai teszteket végzett az W07 Hibriden. Miután a csapat már előzetesen megerősítette, hogy komoly fejlesztéseket pakol az autójára, a média és a riválisok is igen nagy figyelmet szenteltek neki.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

20 perccel 10 óra előtt már elő is kellett venni a piros zászlót, miután Carlos Sainz Jr. megállt a bokszutca végén a Toro Rossóval, amivel tegnap Max Verstappen tesztelhetett, és azóta tudjuk, hogy az igazi 2016-os modellt csak a következő héten fogja tesztelni az olasz istálló.

A Ferrari sokkal szerencsétlenebbül járt a nap első felében, hiszen míg hétfőn és kedden Sebastian Vettel zavartalanul körözgethetett, és közel 200 kört rakott bele az autóba, Kimi Räikkönen először 12 óra 15 perckor hagyhatta el a bokszot egy üzemanyag-rendszerrel kapcsolatos probléma miatt. 4 installációs körig jutott.

A Red Bull fele annyit volt a bokszban, de az is elegendő volt ahhoz, hogy sok pályaidőt veszítsenek Daniil Kvyattal.

TÉNYLEG JÓ LESZ AZ ÚJ IDŐMÉRŐS RENDSZER A FORMA-1-BEN?

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

Délelőtt második alkalommal is félbe kellett szakítani a tesztet, amikor is Rio Haryanto eldobta a Manort az 5-ös kanyarban. Ez volt az első napja az indonéz újoncnak az autó volánja mögött. Szerencsére nem történt nagy gond és az autó sem tört össze. Az autó elcipelésével az ebédszünet előtt 15 percük maradt a pilótáknak a körözgetésre.

ALONSO SZERINT CSAK A MCLAREN GYŐZHETI LE A MERCEDEST

A nap első felében Nicolas Hülkenberg autózta a tempót. A Force India német versenyzője a közepesen gumikon érte el a legjobb időt, ami azonban még messze volt az eddigi legjobb időktől. A második helyre Magnussen jött be. A dán már a Pirelli lágy keverékeit tette fel a leggyorsabb körére. Tekintve azt, hogy a két keverék között bőven van különbség, ez nem éppen jó idő a Renault-tól. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a franciák továbbra is a megtett kilométerekre mennek rá.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Mercedes ért oda, mely a legaktívabb maradt, de nem kiemelkedően. A csapat érezhetően kerülte a gyors köröket, és Rosberg szintén csak a közepes keverékkel tesztelt, még mielőtt átadta volna a kormányt a brit világbajnok csapattársának.

BRÉKING! HIVATALOSAN IS JÓVÁHAGYTÁK AZ ÚJ F1-ES IDŐMÉRŐS RENDSZERT, ÉS A 2017-ES TECHNIKAI SZABÁLYOKAT! JÖHET AZ ÚJ F1!

A McLaren sem vitte túlzásba a tesztelést, de még mindig lényegesen jobb a helyzet, mint tavaly. Jenson Button javarészt aerodinamikai méréseket végzett a közepes keverékeken.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉRT KATT IDE

Állás az ebédszünetben - Barcelona - 3. tesztnap

1.Hülkenberg37Force Indiaközepes1.25.286
2.Magnussen61Renaultlágy1.26.014
3.Rosberg73Mercedesközepes1.26.084
4.Sainz64Toro Rossoközepes1.26.239
5.Kvyat29Red Bullközepes1.26.497
6.Massa57Williamsközepes1.26.712
7.Nasr50Sauberközepes1.26.840
8.Button44McLarenközepes1.26.919
9.Grosjean53Haasközepes1.26.955
10.Haryanto25Manorközepes1.29.808

Az ebédszünetet követően pontban 14 órakor zöldre váltott a lámpa a bokszutcában és folytatódhatott a kollektív körözgetés. Ekkor a levegő hőmérséklete közel 16°C-os volt, míg a pálya 30°C-os. 10 perc elteltével már kint is volt a pályán a Mercedes, méghozzá Hamiltonnal, aki a délutáni órákban nyomhatta a W07 Hibridnek. A címvédő hamar megkezdte a felzárkózást a kilométereket illetően, és a végére igencsak szép számot tudhatott a neve mellett, tekintve, hogy csak 14 órától ülhetett autóba.

ECCLESTONE EGYRE NAGYOBB BUTASÁGOKAT BESZÉL?

Hülkenberg és a Force India délután is aktív volt, és láthatóan kóstolgatták a tempósabb köröket. 2 órával a teszt vége előtt Nico volt az első a harmadik tesztnapon, aki felpakolta a szuper-lágy gumikat, és gyors kört futott velük! Első nekifutásra rögtön egy 1:23-as időt autózott a német, majd vissza is tért a bokszba. Ez végül elegendő is volt arra, hogy az élen zárjon.

A Renault-ra különösen azt mondhatjuk, hogy aktív volt, pláne az előző két naphoz képest. A franciák is 100 kör felett teljesítettek, ami rettentően fontos volt számukra, hiszen a csomag még messze nincs kész, és a fejlődéshez sok adatra van szükségük. Úgy tűnik, Magnussen meghozta számukra a szerencsét, de csak részben, mivel a dán 1 órával a leintés előtt megállt a célegyenesben, ami miatt már harmadszorra kellett előhúzni a piros zászlót. Az utolsó 15 percen megint megpróbálkoztak a teszteléssel, de az RS16 szinte ugyanott állt meg a bokszutcából kihajtván.

JÓ LESZ AZ ÚJ IDŐMÉRŐS RENDSZER?

A McLaren ennél szerencsétlenebbül járt, és idén először egy technikai probléma miatt rengeteg időt vesztegelt a bokszban, ami miatt nem tudta befejezni a programját. A hivatalos tájékoztatás szerint a hidraulikai szivárgás akadályozta meg őket abban, hogy folytatni tudják a munkát. A wokingi gárda ma csak 51 kört tett meg a pályán. Az első két napon több mint 200 kört hoztak össze, így a mai termés igencsak kevés. A Honda elismerte, még mindig vannak gondjaik a megbízhatósággal.

A második leggyorsabb időt lágy keveréken Romain Grosjean autózta a Haas színeiben, miközben 82 kört tett meg, ami egy újabb jó napot jelent az újonc csapat neve mellett. Räikkönen pedig úgy lett harmadik, hogy csak a közepes keveréket használta, és az első 3 órát ki kellett hagynia egy technikai gond miatt. Ennek ellenére közel 80 kört abszolvált.

A Mercedes ezúttal sem panaszkodhat, hiszen Hamilton és Rosberg összesen több mint 160 kört hozott össze. A csapat ezúttal sem a sebességre koncentrált, hanem sokkal inkább a megtett kilométerekre.

Az utolsó helyen a Mercedes motorral hajtott Manor zárt. Haryanto 78 alkalommal hajtott körbe a pályán, de ő is csak a közepes gumikon futott gyors köröket.

VÉGEREDMÉNY - BARCELONA - 3. TESZTNAP

1.Hulkenberg99 körForce Indiaszuper-lágy1.23.110
2.Grosjean82 körHaaslágy1.25.874
3.Raikkonen78 körFerrariközepes1.25.977
4.Magnussen111 körRenaultlágy1.26.014
5.Rosberg74 körMercedesközepes1.26.084
6.Sainz161 körToro Rossoközepes1.26.239
7.Nasr115 körSauberlágy1.26.392
8.Hamilton88 körMercedesközepes1.26.421
9.Kvyat74 körRed Bullközepes1.26.497
10.Massa109 körWilliamsközepes1.26.712
11.Button51 körMcLarenközepes1.26.919
12.Haryanto78 körManorközepes1.28.24

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A BARCELONAI TESZTSOROZAT HARMADIK NAPJÁRÓL

[live_event id="360"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Honda: A megbízhatósági problémákon még nem vagyunk túl! 4000 km a cél!
Következő cikk Hamilton eléggé kiakadt az új szabályok és autók hallatán...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország