Hülkenberg: Monaco a kedvenc pályám, a Haas jól megy a hercegségben
Nico Hülkenberg úgy véli, hogy Monaco maradt az utolsó igazi utcai pálya, így nagy örömmel tér vissza a hercegségbe. A német arra is kitért, hogy az elmúlt években a Haas jól ment ezen a helyszínen.
A pontokat illetően nem kezdte olyan erősen az idényt a Haas, mint tavaly, ugyanakkor Günther Steiner kifejezetten elégedett a nagy visszatérő Hülkenberggel, aki rögtön az első haasos évének elején jobb teljesítményt nyújt a csapattársánál.
De vajon mire lesz elég a Haas tempója Monacóban? Hülkenberg nagyon bizakodó, mivel az elmúlt évek alapján a szűk utcai pálya kedvezhet az amerikai istálló konstrukciójának.
„Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évre, a Haas általában versenyképes volt itt, és jól teljesített. Nincs okunk azt gondolni, hogy ez most másképp lenne. Nyilvánvalóan ez lesz az első alkalom, hogy idén teljes leszorítóerős csomaggal futunk.”
„Eddig még nem volt az autónkon ez a szárny. Az autón is van néhány módosítás. Kimegyünk és meglátjuk, milyen lesz, de optimisták vagyunk a hétvégét illetően.”
„Ismerjük Monacót, ez az egyik ikonikus, különleges helyszín, ahová minidg eljövünk, és személy szerint az egyik kedvencem. Úgy érzem, ez az utolsó igazi utcai pálya: szuper keskeny, nincs bukótér, a legkisebb hibát is súlyosan büntetik.”
Nico Hülkenberg 6 ponttal a tabella 11. helyén áll, és eltökélt célja, hogy további egységekkel gyarapítsa az idei mutatóját. A németnek az is kedvezhet, hogy Monacóban nem könnyű előzni, és az időmérő edzéseken eddig idén kifejezetten jól megy.
„Még mindig nagyon menő itt, és szeretem a kihívást, amit Monaco jelent. Az autót és a versenyképességet tekintve rendben leszünk. Nem látom okát annak, hogy miért ne tudnánk vasárnap a pontokért harcolni, de ez egy kihívásokkal teli hétvége lesz.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.