Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Hülkenberg megint a pontzónában: „Valahogy csak túléltük”

Nico Hülkenberg újabb pontszerzést könyvelhetett el, hiszen a kilencedik helyen zárta a Szingapúri Nagydíjat. A verseny utolsó részében Sergio Perez Red Bullját kellett ehhez maga mögött tartania. Elmondta, hogyan csinálta.

Nico Hulkenberg, Haas F1 Team

A német versenyző már szombaton remekül teljesített, hiszen az előkelő hatodik pozíciót szerezte meg az időmérő edzésen, a versenye ezek után viszont főleg a védekezésről szólt. Az első etapban Fernando Alonso és Charles Leclerc loholt mögötte, a futam hajrájában pedig Perez, neki viszont sikerült kitartania, pedig elmondása szerint a piszkos levegő nagyon megnehezítette az életét.

„Ezért sem volt könnyű, és ezért örülök annak, hogy valahogy csak túléltük.” A jó eredményét persze a már említett remek szombati kvalifikációval alapozta meg, majd pedig saját elmondása szerint „hibátlan versenyt” ment, így „örül” az újabb két bajnoki pontnak.

„Az autó viszonylag jól teljesített. Úgy hiszem, képesek vagyunk a legjobb tízben zárni és azonos szinten lenni az Astonnal, ami alapvetően pozitív, így örömmel visszük magunkkal ezt az eredményt a szünetre.” Hülkenberget egyedül az zavarja, hogy kikapott Alonsótól, miután a spanyol sikeres elévágást hajtott végre vele szemben.

„Meg kell nézzük, mi történt a stratégia terén.” – tette hozzá a Haas veteránja, aki fizikailag is rendesen elfáradt Szingapúrban, de saját elmondása szerint ennek így is kell lennie. „Így van rendjén, ha profi sportról van szó, nem igaz? A fociban, a teniszben is látni, hogy a játékosok küzdenek és szenvednek a végén. Jó, hogy ez a tényező még mindig jelen van a Forma–1-ben.”

„Ilyenkor azt mondod, hogy »gyerünk, szedd össze magad! Nem babra megy a játék!« Ez a hőség azonban kegyetlen és nem szabad alábecsülni.” A futam során Hülkenbergnek is megvoltak a maga pillanatai, ahol úgy érezte, kicsit kihagy a koncentrációja, de kibírta, és újabb két pontjával a Haas már csak három egységre van az RB-től a konstruktőri tabellán.

És ha már RB, lehet, hogy Szingapúrban láttuk utoljára F1-es autóban Daniel Ricciardót, aki a leintés után szinte könnyek között számolt be pocsék versenyéről, ahol azért a legvégén még megfutotta a leggyorsabb kört.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb fontos távozó a Red Bullnál, a McLaren csapott le rá!
Következő cikk Lando Norris elárulta, milyen csapattárs Oscar Piastri

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország