BRÉKING

Hülkenberg megérett arra, hogy egy top-csapatnál versenyezzen az F1-ben?

Nicolas Hülkenberg jövőre ismét csapatot válthat, de a német most csak arra koncentrál, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a lehetőségeiből.

Nem sokan gondolták volna, hogy az első négy versenyt követően a Force India német versenyzője lesz az, aki majd a negyedik helyet fogja elfoglalni Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Fernando Alonso mögött.

„Mindenkit váratlanul ért ez az eredmény, de azt hiszem, büszkék lehetünk erre, és maximálisan megérdemeltük ezeket a pontokat. A csapat nagyon keményen dolgozott, és úgy vélem, hogy eddig összességében remek munkát végeztünk.” – Hülkenberg a csütörtöki médianapon Barcelonában.

„Nem szabad elbíznunk magunkat, mivel tudjuk, hogy a Forma-1-ben hatalmas a fejlesztési verseny, miközben olyan csapatok vannak körülötted, mint a Mercedes, a Red Bull, a Ferrari, vagy épp a McLaren. Ez egy nagyon nehéz bajnokság, de amíg csak lehetséges, meg akarjuk tartani a helyünket.”

Sokan úgy vélik, hogy Hülkenberg megérett egy top-ülésre, és 2015-ben ismét csapatot válthat.

„Nagyon korai még erről beszélnünk. A Force India egy remek csapat és most csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb eredményeket szállítsam nekik. Még mindig csak négy verseny telt el a szezonból, de határozottan jó érzéseim vannak a folytatást illetően. Remek lenne továbbra is ilyen helyeken autóznunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Lotus kis híján leszerződtette a németet 2014-re. A brit istálló azonban még csak pontot sem szerzett az első versenyeken.

„Soha nem tudhatod előre, hogy milyen szezon vár rád. A Lotus nyilvánvalóan küszködött az első versenyeken, de elég tapasztaltak ahhoz, hogy előrébb kerüljenek. Én azonban már a Force India versenyzője vagyok, és csak erre a csapatra koncentrálok.”

Barcelona, mint aktuális hétvége?

„Nagyon bízom benne, hogy az új fejlesztéseinkkel gyorsabbak lehetünk, de reálisnak kell maradnunk. Az első 6 helyet célozzuk meg, de a dobogóról egyelőre nem beszélnénk. Lépéséről lépésre kell haladnunk, de ha lesz lehetőségem arra, hogy megszerezzem a dobogó egyik fokát, akkor meg fogom próbálni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sutil: Két napig nem ettem a Forma-1 miatt, ami nem egy veszélytelen játék
Következő cikk Ha Vettel továbbra sem tud teljesíteni, Ricciardo lehet az első számú versenyző a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország