BRÉKING

Hülkenberg már tudja, hogy hol folytatja, addig Gutierrez még nem

Nicolas Hülkenberg minden bizonnyal a Forma-1-ben marad, addig Esteban Gutierrez szerint egy versenyképesebb autót érdemel.

A pilótapiacon lesznek még nagyobb mozgolódások, különösen azután, hogy Sebastian Vettel bejelentette a távozását. A német világbajnok ma Oroszországban elhintette, hogy a Ferrari lesz a befutó, ami minden bizonnyal majd Fernando Alonso távozását fogja eredményezni Maranellóból.

Az alsóházban is folynak a tárgyalások a csapatok és a pilóták között. A Sauber mexikói versenyzője például mindenképpen egy jobb ülést akar magának jövőre.

„A célom az, hogy jövőre egy versenyképes autóm legyen. A jelenlegi nem az, amit nagyon sajnálok, mivel csak akkor tudok igazán fejlődni, ha a legjobbak között harcolhatok. Vannak lehetőségeim és tárgyalunk pár csapattal, de semmit sem zárnék ki. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.”

Hülkenberg a Force Indiánál már valamivel magabiztosabb.

„Nincs nagyon miért aggódnom, és azt hiszem, magabiztosan várhatom a folytatást, de a Forma-1-ben soha nem lehet tudni. Amikor eljön az idő, meg fogjuk erősíteni, hogy hol versenyzünk jövőre.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Nicót is meglepte az, hogy Vettel távozik az év végén.

„Igen, kissé meglepett a dolog. Nem igazán számítottam erre a lépésre, és minden olyan hirtelen történt, de mint mondtam, ez a Forma-1. Ugyanakkor nem hiszem, hogy mindez befolyásolná a jövőmet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez: Teljes mértékben elfogadhatatlan az, ami Bianchival történt! Biztonsági autót a pályára, ha egy trakor van bent!
Következő cikk Massa legrosszabb versenye volt a Japán GP - a versenyzők elég nagyok, hogy eldöntsék, mit akarnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország