Hülkenberg komoly dolgokra lehet képes holnap a 4. helyről Silverstone-ban

Hülkenberg komoly dolgokra lehet képes holnap a 4. helyről Silverstone-ban

Az esős időmérőn kijött a lépés Nico Hülkenbergnek a Force Indiával, aki a negyedik pozíciót szerezte meg a vasárnapi futamra.

Írta: N. Márton

A Force India egykörös tempója nem tartozik a legjobbak közé, ellentétben a versenyeken látottakkal. A Brit Nagydíjon azonban a jó rajthely is adott lesz: Hülkenberg révén a második sorban áll az indiai csapat egyik gépe.

Hulk az időmérő edzés után elmondta, csapata tanácsára ment ki az utolsó néhány percre az akkor még túlságosan nedves pályára, és nem számított rá, hogy sikerül javítani.

„Eső volt, de aztán ismét elállt a pálya egy részén, kicsit ijesztő volt a helyzet. Volt egy pillanat mikor azt gondoltam, hogy inkább vissza kellene menni a garázsba, mert túl vizes, de végül meglehetősen gyorsan száradt a hátsó rész. Majd elkezdtek működni a gumik. Nagyon elégedett vagyok.”

Nagyon ígéretes pozíció a 4. hely: „A negyedik hely egy nagyon jó eredmény, és jó kiindulási alap holnapra.”

Ő már nem bízott benne, hogy javíthat, de szerencsére hallgatott csapatára: „Ez a csapat döntése volt. Azt hittem, hogy reménytelen, mert láttam, hogy jön az eső, és tudtam, hogy milyen a pálya. A srácok azt mondták, hogy menjek ki, ez volt a helyes döntés!”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Angliában lehetetlen megjósolni az időjárást: „A feltételek megjósolhatatlanok. Az ember nem hivatkozhat az időjárás-jelentésre, vagy a radarokra, senki nem tudja, hogy melyik pillanatban fog esni az eső. Hirtelen jönnek a felhők, és boldogulni kell.”

Milyen eredményt lehet elérni holnap? „Tegnap nagyon nehéz napunk volt, és a körülmények mindig változnak. Tegnap fújt a szél, ma nem. Remélem szélcsendes napunk lesz, mert az autó nagyon érzékeny.”

Hátulról fog érkezni néhány gyors autó is: „Minden bizonnyal izgalmas verseny lesz. A Ferrari és a Williams a mezőny hátsó részén van, ez négy gyors autó. Kicsit nagy az összevisszaság, jó verseny lehet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Hulkenberg
Cikk típusa BRÉKING