Hülkenberg kezd türelmetlen lenni a Renault miatt

A Renault F1 Team nagyon fontos pontokat veszít a megbízhatósági gondjai miatt, ami nyilvánvalóan mindenkit frusztrál.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19, on the grid

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19, on the grid

Jerry Andre / Motorsport Images

A Renault F1 Team terve az volt, hogy 2019-ben közelebb kerül az élmezőnyhöz. Ehhez képest még a középmezőnyből sem tudnak kiemelkedni, és a hátrányuk nagyobb, mint tavaly. És, ha mindez nem lenne elég, a megbízhatóság sem stimmel a nevük mellett.

Még több F1 hír:

A csapat eddig egyetlen egy olyan versenyhétvégét sem futott, amikor ne lettek volna gondjaik. Kínában úgy tűnt, hogy Ricciardo és Hülkenberg a lehető legjobb helyen érhet célba, de ismét csak az egyik autó tette ezt meg. Igaz, ez még mindig jobb, mint ami Bahreinben történt, amikor mindkét versenyző kiesett.

A Renault módosított pár dolgon a tapasztalt problémák után, de Sanghajban megint gond volt. Az istállónál azt sejtik, hogy az MGU-K meghibásodását egy szoftveres probléma okozta, nem pedig hardveres.

Hülkenberg a 10. helyen áll a bajnokságban 6 megszerzett ponttal, és ennél sokkal többet várt.

„Hogy teljesen őszinte legyek, ez nem túl jó hír. Nem túl jó hír, mert fontos pontokat veszítünk, és szükségünk van arra, hogy mindezt a lehető leggyorsabban orvosoljuk. Az autónk sebessége megvan ahhoz, hogy ott legyünk a jobb pontszerző helyen, de a megbízhatósági gondok ezt tönkreteszik.”

 

„Azt hiszem, tudjuk, hogy mi a házi feladatunk, és javítanunk kell ezen, a lehető leghamarabb. Nyilvánvalóan mindenki erre törekszik a csapatnál, de a Forma-1-ben nem minden ilyen egyszerű. Sajnos…”

„Úgy tűnik, hogy a megállásom az MGU-K-hoz kapcsolódik. Hirtelen elvesztettem az erőt, és onnan nem tudtam már mit tenni. Szóval a jelek szerint még több munka vár ránk ezen a területen.”

„Meg kell oldanunk a kérdést, és remélem, hogy Bakuban már nem lesz ezzel probléma. Persze soha nem mehetsz biztosra, mivel ez egy technikai sport, de törekszünk arra, hogy magunk mögött hagyjuk ezeket a problémákat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel örülne, ha visszatérne a Nokia 6110-esek világa
Következő cikk Leckék Kínából: Vajon tényleg ilyen nagy ügyet kell csinálni a Ferrari csapatutasításából?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország