Hülkenberg: "Jó dolgok történnek" a Haasnál

A Haas Forma-1-es pilótája, Nico Hülkenberg visszatérő szezonja jól sikerült első szakaszát követően úgy látja, „jó dolgok történnek” a csapatnál.

Nico Hulkenberg, Haas F1 Team with engineers

Hülkenberg három év kihagyás után az amerikai csapat kötelékében tért vissza a rajtrácsra, távolléte alatt ötször állt rajthoz a Racing Point/Aston Martin színeiben tartalékként. A német az eddigi három futamból kétszer a Q3-ba jutott új csapatával, Ausztráliában pedig erős teljesítménnyel hetedik lett, bár a Haas óvást nyújtott be, mert szerintük hatodiknak kellett volna lennie.

A melbourne-i esemény után Hülkenberg elmondta: „Sok pozitívumot tudok a jövőre nézve levonni ebből a versenyből. Úgy érzem, nagyon sok jó dolog történik most. Fel vagyok frissülve, jó a hozzáállásom, nagyon pozitív minden, érzem magamban az éhséget.”

„Nagyon élvezek a csapattal dolgozni, kihasználni az autót, kísérletezni vele és nagyon jó a ritmusunk, lendületben vagyunk, azt hiszem, most ezt kell megtartanunk és átvinnünk a következő pár futamra” – mondta, elismerve, hogy most már jóval nagyobbak az elvárásai, mint az év elején voltak.

„Három év kihagyás után ez a harmadik versenyem volt. Őrület és nagyon érdekes, mennyire hozzászokik az ember, ha ilyen gyorsan elkényeztetik, mármint, az első pár versenyen háromszor a Q3-ban voltam, egyszer pedig, azt hiszem, tizenegyedik. Kevin Dzsiddában szerzett pontot, én most, szóval, ha pár lépés távolból nézzük, egyáltalán nem rossz szezonkezdet.”

Hülkenberg, ahogy egyre többet ül az autóban, egyre inkább otthon érzi magát benne: „Nyilván a szezon elején nagyon sokat kell tanulnia az egész csapatnak, nagyon rövid idő alatt, de nekem is, miután ennyi időt voltam távol. Boldog vagyok és bízom benne, hogy jó dolgok várnak ránk.”

„Már a kezdettől fogva jól éreztem magam. Persze, úgy érzem, hogy az autó és közöttem még mindig fejlődik az összeköttetés, de még csak a harmadik versenyen vagyunk és úgy érzem, egyre jobb és jobb lesz, ami jó dolog.”

A pilóta azt is elismerte, hogy komoly a csata a középmezőnyben, ami miatt könnyebb helyezéseket nyerni – és veszíteni – a ranglétrán: „Úgy érzem, hogy van négy élcsapat, vagy öt, nem tudom, az Alpine-t hova vegyem. Sereghajtók viszont már nincsenek.”

„Úgy érzem, mindannyian itt egy buborékban vagyunk, nem választ el minket több mint egy pár tized, szóval egy kis hibának is hatalmas következményei lehetnek. De ez a másik irányba is működik, hirtelen az első tízben találhatja magát az ember és ez nagyon szórakoztató, hatalmas a verseny.”

Steiner szerint az FIA-nak nem kellene lassítania a Red Bullt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo elismerte, megviselte az önbizalmát a mclarenes időszak
Következő cikk Alonsónak két kedvenc pályája van a naptárban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország