Hülkenberg ismét pontot szerzett, de még mindig nincs ülése 2014-re

Nicolas Hülkenberg az előkelőnek mondható 6. helyen ért célba a Sauber volánja mögött Austinban.

„Összességében egy pozitív hétvégét zártunk a csapattal, ami újabb fontos pontokat jelentett számunkra. Örülök az eredménynek és szerintem a csapat is elégedett lehet ezzel. Az elmúlt időszakban kissé szerencsétlenek voltunk a versenyekkel és a büntetésekkel, így most még több pont állhatna a nevünk mellett, de ez a teljesítmény ismét meggyőző volt.” – hangsúlyozta Hülkenberg.

„Keményen nyomtam a versenyen és a végén Alonsóval is jókat csatáztam. Sajnos már nem tudtam megelőzni őt, de ezzel együtt ez még mindig egy jó eredmény. A problémát az jelentette, hogy a verseny utolsó etapjában nem tudtunk olyan versenyképesek lenni, mint a Ferrari. Ennek volt betudható az, hogy Alonso megelőzött.

És vajon mi a helyzet a jövővel?

„Ezt én is szeretném tudni. Vannak lehetőségeim, de még semmit sem dőlt el. A Lotus nyilvánvaló vonzó lehet, de még ott sem született döntés. Vannak bizonyos problémák a csapatnál, de a végeredményt még én sem tudom. A legjobb csomagra lesz szükségem jövőre és arra törekszem, hogy egy versenyképes istállónál folytassam.”

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke:

„Hülkenberg egy kiváló versenyző, aki természetesen egy erős opciót jelent számunkra, de még semmi sem dőlt el. Hamarosan kiderül, hogy kikkel folytatjuk tovább, de ez egy hosszabb folyamat végeredménye lesz. Mindent figyelembe kell vennünk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING