Hülkenberg és Magnussen is búcsút int Steinernek: „Egyértelműen nagy karakter vagy...”
A Haas F1-es csapatának versenyzői is elköszöntek a leköszönő csapatfőnök Günther Steinertől, és hasonló üzenetet fogalmaztak meg a közösségi médiában.
A csapat 2016-os alakulása óta Günther Steiner volt a Haas F1 Team csapatfőnöke, ez azonban csak a 2023-as szezon végéig tartott – derült ki az istálló szerda délutáni közleményéből, amelyből az is kiderült, hogy az eddig mérnökigazgatóként dolgozó Komacu Ajao érkezik a helyére.
A Haas két pilótája, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg is köszönetnyilvánítással búcsúzott el Steinertől, Magnussen megköszönte, hogy kétszer is leigazolta őt Steiner:
„Köszönöm, Günther. Köszönöm, hogy magaddal vittél erre az utazásra 2017-ben és köszönöm, hogy ismét leigazoltál 2022-ben. Szórakoztató, de egyben óriási kihívás is volt – de soha nem unalmas. Viszlát és minden jót” – írta a dán.
Hülkenberg pedig így írt: „Köszönöm, Günther. A bizalmadért, a barátságodért, és a lehetőségért, hogy újra az F1-ben versenyezhetek. Egyértelműen nagy karakter vagy... minden jót!”
Eközben az F1.com szakírója szerint ez vezetett Steiner távozásához, míg a Dakar ötödik szakaszának összefoglalóját itt érhetitek el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.