Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Hülkenberg elárulta, hogy technikai probléma miatt esett vissza a futamon

Nico Hülkenberg a Szingapúri Nagydíj leintése után elárulta, hogy fékproblémák akadályozták meg őt abban, hogy reális eséllyel harcba szálljon a pontszerző helyekért.

Kevin Magnussen, Haas VF-23, Nico Hulkenberg, Haas VF-23

A Haas az idei szezonban elsősorban a gumik menedzselésével küszködik, hiszen habár egy körön képesek kiugró eredményeket szállítani, vasárnapra rendre elfogy a lendület, így a futamon főként akkor kerülnek a képernyőre, ha éppen leelőzik őket.

Más volt azonban a helyzet Szingapúrban, hiszen a szombati erős eredmény után a Haasok még a Red Bullokkal is felvették a harcot, majd a futam végén Magnussen révén egy ponttal távoztak a hétvégéről. Hülkenberg is esélyes lehetett volna egy TOP10-es eredménye, ám végül egy nem várt technikai gond hátráltatta a németet.

„A verseny közepe felé úgy éreztem, hogy a fékteljesítmény romlik, és a fékek már nem működtek olyan jól” – taglalta a visszaesés okát Hülkenberg a RacingNews365.com közlése alapján. „Ez megnehezíti az életet az utcai pályán és a rossz hatással van a bizalomra, szóval ez némi nehézséget jelentett.”

„Személy szerint nagyon örülök, hogy egy igazán erős futamot teljesítettem, de sajnos semmi sem jött ki belőle azzal, ahogy a dolgok alakultak, és ahogy a stratégia működött” – folytatta a német. „Azt hiszem, ez a pálya nagyon feküdt nekünk, és sokat segített ebben a tekintetben. Jövő héten mást várok.”

Mint ismert, a szingapúri pálya jelentősebbnek mondható átalakuláson ment keresztül annak érdekében, hogy könnyebb legyen a pilóták dolga az előzéseket illetően. A módosítások a 16-os kanyartól érintették a vonalvezetést, a Haas pilótája pedig támogatta az újítást.

„Az előzés még mindig nehéz, de azt hiszem, hogy volt néhány javulás” – tért rá a pályát érintő változtatásokra Hülkenberg. „Valószínűleg újra vitatkozni fogunk a DRS-ről az utolsó egyenesben, de azt hiszem, jobb volt az áramlás és a ritmus, mint a korábbi alternatíva.”

Még Hülkenbergnél is szomorúbban alakult George Russell sorsa a futamon, hiszen a fiatal brit az utolsó körben vágta falhoz az autóját, ezzel pedig biztos dobogós helyezést bukott. A csapat egy interjúban jelezte, hogy a Mercedes-pilóta azonnal rohant, hogy bocsánatot kérjen a csapattól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Még az 50 százalékát sem aknáztuk ki az autóban rejlő potenciálnak
Következő cikk A Honda fúrhatja meg Liam Lawson szerződtetését 2024-re

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország