Hülkenberg: Az új autók nem feltétlenül lassabbak, mint az előző generáció

A németek egykori Forma–1-es pilótája úgy gondolja, hogy az új autókkal a pilóta tehetsége sokkal fontosabb lesz, mint a korábbi években.

Nico Hulkenberg, Reserve Driver, Aston Martin

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

2022 a változások éve lesz a Forma-1-ben, ugyanis a 2017 és 2021 között használt autókat kivonják a forgalomból és helyüket újak veszik át. Nico Hülkenberg egy blogbejegyzésben azt írta, hogy a Forma–1 lassabb autókkal akartak előrukkolni, de azoknak nehezebben vezethetőnek kellene lenniük. A német számára egyelőre kérdéses, hogy valóban könnyebb lesz-e követni egymást a pályán.

„Az első tapasztalataim alapján azonban az új autók rohadt gyorsak, és nem feltétlenül lassabbak, mint az előző generáció" - árulta el Hülkenberg. A Renault korábbi versenyzője már kipróbálhatta az új autót a szimulátorban, és azt is elmondta, hogy a vezetési élmény sem változott sokat.

Még több F1 hír:

Hülkenberg elárulta, hogy az új autók még mindig nagyon gyorsak a kanyarokban, ezért kíváncsi a „piszkos levegő" hatására. „A szimulátorban a kanyarsebességek rendkívül magasak, így a piszkos levegő kockázata továbbra is adott, és nehéz elképzelni, hogy ilyen sebességnél egy másik autót kényelmesen lehet majd követni" - mondta a német.

Hülkenberg szerint különösen érdekes lesz, hogy ki kezdi majd a legjobban a szezont. A német ugyanis úgy gondolja, hogy a mezőny akár fel is borulhat, de elismerte, hogy még túl korai lenne jóslatokba bocsátkozni.

Ez volt a döntő tényező Lawrence Stroll számára, amikor megvette a Force Indiát

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: A Ferrari bejelentette új felépítését, Binotto 2022-ben is csapatfőnök marad
Következő cikk Ferrari: A költségvetési sapka miatt kevesebb szezon közbeni fejlesztés jöhet 2022-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország