Hülkenberg: a Haas autóját nem lehet csak úgy szervizbe vinni

A Haas Forma–1-es csapatának pilótája, Nico Hülkenberg amondó, hogy az autójukkal kapcsolatos problémákat nem lehet olyan egyszerűen megoldani, emiatt pedig időbe fog telni, mire ismét a jobb eredményekért küzdhetnek.

Nico Hulkenberg, Haas VF-23

Az idén visszatérő német remek tempót mutatott a szezon első részében, hiszen többször is bejutott az időmérő Q3-as szakaszába, Kanadában pedig egyenesen a második pozícióba kvalifikálta magát. A vasárnapok viszont már más történetet mutatnak, hiszen a gumikopással küszködő Haas rendszeresen visszaesik a sorrendben.

Hülkenberg legjobb főfutamos helyezése egy hetedik hely volt Ausztráliában, míg az osztrák sprinten hatodikként intették le. Elmondása szerint pedig az istálló tudja, hogyan javíthat az autóján, de ennek implementálásához idő kell majd. „Szerintem értjük az okokat és azt, hogy mi és miért történik.”

„Megoldani mindent és jobb teljesítmény elérni azonban nem olyan egyszerű, nem mehetsz csak úgy a szervizbe. Ennél összetettebb a dolog. Ettől viszont még idén is javíthatunk rajta. Hogy mennyit, azt még nem tudom, de tőlünk függ és muszáj bizonyítanunk. Az viszont világos, hogy hosszabb távról van szó.”

Ebből a szempontból szerinte jókor jön a nyári szünet. „Szükségünk van rá. Ami viszont tényleg kéne, azok a fejlesztések, némi valódi teljesítmény. Persze ez a pálya [Spa] nagyon is kidomborítja a gyengeségeinket, szóval ezért voltunk végig versenyképtelenek. Sok munka vár még ránk.”

A Haas tehát még idén szeretne javítani a helyzetén, de közben persze már a következő szezonra is gondolnia kell, így kérdéses, mikor állnak át az új autójukra. A nyári szünet után vélhetően még készülnek pár kisebb újítással, de ha azok sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, akkor tényleg érdemesebb lesz már 2024-re figyelniük.

Fernando Alonso eközben újra a 2007-es idényről beszélt, és szerinte még senki sem hallotta a valódi igazságot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: A Forma-3-ban nem szabadna 30 autót a pályára engedni
Következő cikk Rossz hír a Williams-szurkolóknak: nagyon messze vannak még az újabb sikerek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország