HRT: November 26. az utolsó munkanap?

Üres irodák a HRT madridi főhadiszállásán, minimális személyzet Austinban, és a tartalék alkatrészek hiánya – időzített bomba ketyeg a kiscsapatnál, mely a Brazil Nagydíj után robban? Pedro de la Rosa közben attól fél, hogy nem sikerül...

Fotó: HRT
Miután a Thesan Capital bejelentette, hogy eladó a csapat, komoly óvintézkedések kezdődtek a Caja Magicában. A spanyol média jelentése szerint világvége hangulat uralkodik a HRT-nél, mely csak azért utazott el az utolsó két nagydíjra, hogy ne büntesse meg őket Ecclestone és FOM, mivel eleget kell tenniük a Concorde Egyezményben vállaltaknak – nem meglepő, hogy a 2013-tól érvényes papírt még nem írta alá a kiscsapat.
 
„Elveszítettük a munkánkat, és rendelkezésére állunk”- mondta egy csapattag a Marcának. „Az irodák teljesen üresek”- mondta egy szerelő a lapnak. „Azt mondták nekünk, hogy november 26 az utolsó munkanapunk lehet. Ha ott is leszünk Austinban, akkor az csak azért van, mivel a Thesan szerződésben áll a FOM-mal és Ecclestone-nal, mely arra kényszeríti őket, hogy részt vegyenek rajta.”
 
Eddig 32 munkatárs hagyta el a csapatot, és van, aki a Marussiánál kötött ki, más a McLaren GT3-as projektjében helyezkedett el.
 
„Már a jövő évi autón dolgoztunk, és tényleg sokat akartunk fejlődni. Teljesen meglepett”- mondta az egyik mérnök. Egy másik forrás, aki szintén nem járult hozzá, hogy közöljék a nevét, minden reményét feladta: „Azt gondolom, hogy a jövő évi rajtrács 22 autóból fog állni. Az igaz, hogy valaki jöhetne, és egy mérsékelt áron vehetné meg a csapatot, de az idő a legfontosabb tényező. A 2013-as autó tervezési folyamatát leállították, és az lenne a legfontosabb, hogy két autó ott legyen a rajtrácson.”
 
De la Rosa egyelőre a jelen problémáival foglalkozik, és elmondta, hogy gondot okozhat a mai időmérő:
 
„Nem vagyok magabiztos. Azon fog múlni, hogy vajon sikerül-e behozni a gumikat a megfelelő tartományba, mely nem jött össze pénteken”- mondta a spanyol versenyző az Autosport-nak.
 
„A szombat kemény lesz számunkra. Szerintem az lesz, hogy annyi benzint teszünk bele az autóba a Q1-ben, amennyit csak tudunk, és utána megyünk, amíg meg nem látjuk a zászlót. De remélem, hogy tévedek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING