Hosszú évek óta nem volt ennyire boldog a McLaren: megvan a 4. hely!

A McLarentől már senki sem veheti el a negyedik helyet a bajnokságban, aminek nagyon örülnek a wokingiak, de jövőre nehéz vagy talán lehetetlen lesz feljebb lépniük a három top-csapat miatt.

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the McLaren team

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the McLaren team

Zak Mauger / Motorsport Images

Azzal, hogy Carlos Sainz Jr. a mezőny végéről rajtolván dobogós lett, a McLaren matematikailag is bebiztosította a 4. helyét a bajnokságban. A Renault-nak immáron csak maga mögé kell figyelnie, és mivel Pierre Gasly a második helyével szintén rengeteg pontot gyűjtött a Brazil Nagydíjon, 10 ponton belülre kerültek a Renault-hoz a Toro Rossóval.

Még több F1 hír:

A McLaren egy nagyon furcsa hétvégét zárt Interlagosban, hiszen Sainz szombaton már a Q1-ben kiesett egy technikai gond miatt, és az autó nem tűnt versenyképesnek, Lando Norris alatt sem. Andreas Seidl, a McLaren csapatának új főnöke szerint kissé kockázatos volt tőlük a friss és új motor beépítése, de ezt diktálta a stratégia, hiszen a mezőny végéről nem volt veszítenivalójuk.

„Mindig fennáll a veszély lehetősége, amikor mindenfajta installációs kör nélkül szerelsz be egy új motort. Ugyanakkor egyértelmű volt, hogy ez a helyes döntés, mert ennél fogva nem veszíthettünk már több pozíciót. Ezzel pedig van még egy motorunk, és nyilvánvalóan nagyon boldogok vagyunk.”

„Jó hangulatban vagyunk, ezt mindenki láthatja. Nagyszerű dolog számunkra, hogy a mai eredménnyel megszereztük a negyedik helyet a bajnokságban. Ez egy kiváló jutalom az összes kemény munkáért, amit elvégeztünk ebben az évben, itt a pályán, és különösen otthon a gyárban. A gyárban lévők különösen nagy jutalmat érezhetnek ezzel.”

Sergio Perez, Racing Point RP19, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Sergio Perez, Racing Point RP19, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„A mai versenyt nem volt könnyű olvasni, és ez Carlos szempontjából nagyon igaz volt, mivel hátulról indult. Nem tudhattuk, hogy mi vár ránk, és azt hiszem, senki sem számíthatott ilyen fordulatokra, szóval csak az 1 kiállásra koncentráltunk egy nagyon hosszú etappal. Ez volt az eredeti terv, majd sorra jöttek a változások, amikre mindig nehéz jól reagálni.”

„Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy mindkét autónk pontszerző lett. Lando szempontjából ez lehetett volna jobb is, miután megosztottuk a stratégiát, de azt hiszem, végül már nem volt elég kör számára ahhoz, hogy előzzön. A mai futamunk jobb volt, mint amire számíthattunk, gondolok itt most a tempóra, mert az eredmény... Képesek voltunk harcolni, és felzárkózni. Fontos, hogy most mindezt megünnepeljük a csapattal odahaza, akárcsak az, hogy utána maximálisan Abu Dhabira koncentráljunk, hogy jól zárjuk az évet.”

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the McLaren team

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the McLaren team

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Carlos felettébb boldog lehet, mivel ez az első dobogós eredménye. Nagyon fontos eszköz számunkra, a fejlesztésekben is, és láthattuk, hogy milyen kiváló rajtokat produkál. Szombaton és vasárnap is hozza a teljesítményt, ami lenyűgöző. Már rendelkezik kellő tapasztalattal ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzon a mérnöki csapattal, és ez nagyon fontos. Emellett erős a kapcsolata a csapattársával, akivel remek munkát végeznek. Folyamatosan motiválják egymást, és ez a csapatra is jó hatással van. Ez egy nagyon sikeres év számunkra, és reméljük, hogy jövőben egy még versenyképesebb autót biztosítunk nekik, amivel megmutathatják, hogy ők a legjobbak.”

„Fontos, hogy alázatosak maradjunk, mert ez itt egy egy nagyon versenyképes környezet, és semmi sem jön magától. Nagyon sok munka van az eredményeink mögött, de még mindig sokat kell fejlődnünk, mert a fő célunk az, hogy újra a győzelemért harcoljunk. Ennek érdekében pedig fokozatos lépésekre van szükségünk, és azt hiszem, ezt idén jól be is mutattuk. A következő év sem lesz könnyű, mert közelebb akarunk lenni, nem elégszünk meg ezzel a 4. hellyel, különösen a távolság tekintetében.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es versenyzők gumiválasztása az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjra
Következő cikk Vettel egy mozgáskorlátozott rajongóját ajándékozta meg, nem is akárhol!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország