Horner együttérez a Ferrarival

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner saját elmondása szerint sajnálja, hogy az időmérő edzésen leggyorsabb Charles Leclerc Q3-as balesete miatt nem állhatott rajthoz a Monacói Nagydíjon.

Horner együttérez a Ferrarival

Charles Leclerc Ferrarijának kardántengelye sérülést szenvedett a monacói szombati ütközését követően, így a hazai versenyző a pole-pozíciós kört nem válthatta győzelemre vasárnap.

Leclerc kiválása után az eredetileg a második helyre kvalifikáló Max Verstappen az élről rajtolva könnyed győzelmet aratott a hercegségben. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a diadal miatti öröm mellett sajnálja az olaszokat.

Még több F1 hír:

„Max profitálni tudott Charles balszerencséjéből” – kezdte Horner. „A verseny elejétől kezdve kontrollálni tudta a futamot. Óvta a gumijait, és akkor volt gyors, amikor kellett. Nagyszerű teljesítményt nyújtott.”

„Együtt érzünk ugyanakkor a Ferrarival. Úgy döntöttek, kockáztatnak, ami bátor húzás volt tőlük. Max az időmérő után csalódott volt, amiért nem fejezhette be a körét, de jól kezelte az érzéseit” – mondta a brit.

A Hondánál Sennát látják Verstappenben

megosztás
hozzászólás
Két Alpine-junior is F1-es autót tesztelhetett
Előző cikk

Két Alpine-junior is F1-es autót tesztelhetett

Következő cikk

Alonso: Remélhetőleg Franciaországban egy új bajnokság kezdődik számomra

Alonso: Remélhetőleg Franciaországban egy új bajnokság kezdődik számomra
Hozzászólások betöltése