Hornernek minden pályán van egy „szerencsehozó WC-je”

A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner felfedte, hogy minden pályán, ahová ellátogat, muszáj találnia magának egy szerencsehozó WC-t. Érdekes szokás ez tőle, de idén egyelőre egészen jól működik.

Geri and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Mivel már a Red Bull 2005-ös debütálása óta ő az istálló vezetője, ezért elég sok helyszínre látogatott már el ezen idő alatt. Nyilván a mosdóba is sokszor kellett már kimennie F1-es karrierje során, de ez valójában fontosabb szerepet játszik az ő felkészülésében, mint azt hihetnénk.

Horner futam előtti rutinjának egyik fontos része, hogy el kell látogatnia a „szerencsehozó WC-jébe” a rajtok előtt. Vannak olyan pályák, ahol ez a Red Bull motorhome-jában van, de például Interlagosban a dolgok egy kissé érdekesebbek.

„Minden egyes pályán, ahová ellátogatunk, van egy szerencsehozó WC-m, és biztosra kell mennem, hogy el is látogatok oda minden futam megkezdése előtt” – mesélt furcsa szokásáról Horner a Pardon My Take podcastben.

Még több F1 hír:

„Egyes helyszíneken a motorhome-ban van a WC, de Brazíliában például van egy olyan hely, ahol 25 van belőle, és ha 24 éppen foglalt, akkor az az egy kimaradt lesz az én szerencsés választottam a hétvége további részére.”

Talán meg lehet állapítani, hogy Horner szokatlan rutinja idén eddig egészen jól kifizetődik számukra. A Mercedes ugyan kezdett picit ellépni az első négy versenyt követően, de Monacóban fordult a kocka.

Verstappen simán be tudta húzni a versenyt, miután Leclerc autójának hibája miatt lényegében az élről kezdhette meg a nagydíjat, a nagy rivális pedig botlott, hiszen Hamilton csak hetedik lett, ezzel idén először fordult elő, hogy nem Verstappen és a címvédő osztozott az első két helyen.

A Red Bull most mindkét bajnoki pontversenyben vezet, az pedig már évek óta nem fordult elő, hogy a Mercedes nincs az első helyen legalább az egyik tabellán. Lehetséges, hogy Horner most találta meg az eddigi legjobb szerencsét hozó mellékhelyiségét…

Ricciardo Monacói Nagydíja már az első kanyarban véget ért volna?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc ismét autóban: Franciaországban tesztelte a 2022-es Pirelliket
Következő cikk Häkkinen különösnek találja, hogy Verstappen még sohasem vezette a bajnokságot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország